Innováció az egészségügyben: új technológia teszi lehetővé a csontszövet 3D nyomtatását közvetlenül a betegek testében

2021. február 05. 17:19

Azt már mindannyian tudjuk, hogy a 3D nyomtatás a 21. század egyik legnagyobb technológiai vívmánya. A jövőben minden bizonnyal házakat építünk 3D nyomtatással, ezért nem meglepő, hogy a technológia elérte az orvostudományt is. Napjainkban már sikeresen alkalmazzák, főleg testreszabott implantátumok nyomtatására. Most az UNSW Sydney tudósai kifejlesztettek egy új kerámiaalapú anyagot, amely lehetővé teszi a csontrészek 3D nyomtatását az élő sejtekkel kiegészítve.

2021. február 05. 17:19
null

Korábban még nem értek el hasonló eredményt ezen a területen

Laboratóriumi körülmények között a csontok 3D nyomtatása meglepő módon nem újkeletű, azonban hasonló eredményre nem volt példa korábban, mint a mostani sikeres fejlesztéssel, ahol már szobahőmérsékleten, bármilyen kemény vegyszer vagy sugárzás nélkül elvégezték a gyártást. A 3D nyomtatott struktúrák vízbe kerülésük után azonnal megkeményednek, végső állapotukban pedig szerkezetileg nagyon közel vannak a természetes csontszövethez.

A tudósok szerint ez a kutatás egy nap akár azt is eredményezheti, hogy a műtőkben 3D nyomtatókat használnak a rák, trauma vagy más problémák okozta csontkárosodások kijavítására.

Mikor a műtőben készülnek az emberi „alkatrészek”

Ennek a technológiának a titka a bionyomtatás, ami lehetővé teszi az élő sejtekkel történő nyomtatást, olyan a természeteshez közel álló struktúrákat létrehozva, amelyek valószínűleg gyorsan az igazi csontokba épülnek a regeneráció fázisában. A jelenlegi rendszerben a csontszerű szerkezeteket laboratóriumban nyomtatják, majd átszállítják a kórházakba. Az új, könnyen hordozható és beépíthető technológia azonban azt jelenti, hogy hamarosan 3D nyomtatókat használnak a műtőkben is, így helyben készítik el a szükséges csontot a műtéthez. 

Ezzel a módszerrel nyomtatott szerkezetek kemény anyaggá történő átalakulása a környezetre nincs káros hatással és nem mérgező - nincsenek benne erős vegyszerek és nem érzékelhető sugárzás. Az anyag csak a beteg testével érintkezve kezd el beépülni. 

Nagy az érdeklődés a technológia iránt

Az orvostársadalom és az orvosi berendezések gyártói már nagy érdeklődést mutatnak az új technológia iránt. A tudósok azt jósolják, hogy a csontátültetésre érkező beteg a körültekintő átvizsgálás után rögtön kaphat egy új szövetet, melyet beilleszthetnek a nyomtatás helyszínén, így ez gyors, hatékony és személyre szabott gyógymódot eredményezne.

Végső soron véleményük szerint ez a módszer csökkentené a betegek szenvedését és életeket mentene.

A 3D nyomtatást általában az ipar különböző területein használják - néha összetett szerkezetek készítenek. Különböző prototípusok, ugyanakkor már az orvostudományba is bekerültek. A személyre szabott orvoslás felé haladva a 3D nyomtatás kulcsfontosságú lesz a szövetek helyreállításában. Egy napon a transzplantáció tényleges donorok nélkül történik majd, mely végül számos emberi életet fog megmenteni.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trüpéma
2021. február 06. 07:11
Néha az az érzésem, hogy jobb csendben (ha lehet!) elmenni, mint futurisztikus orvostudományi csodákkal életben maradni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!