Így segítene a kormány a magyar borászatnak

2013. július 22. 10:00

Vörösben van még hova fejlődni, de fehérboraink jók – foglalta össze Horkay András a magyar borok aktuális helyzetét. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint az alsó- és középkategóriás borok minőségének javítása most a fő feladat, de a minisztérium addig sem tétlenkedik: Országkóstolót indít a legjobb hazai fehérborok megismertetéséért.

2013. július 22. 10:00
Jenei Balázs

Két kezdeményezést is bejelentett július 18-án Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Kiss Eliza, a szőlő-bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, illetve Horkay András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke. A magyar borászat, és borágazat a magyar mezőgazdaság büszkesége – kezdte a sajtótájékoztatót Fazekas Sándor. Azért, hogy az ágazat még sikeresebb legyen, és a világ élvonalában tartsák számon a magyar borokat, a korábban bejelentett Nemzeti Borkiválósági Programon belül bejelentették az Országkóstoló rendezvénysorozatot, valamint azt, hogy a minisztérium szeretne stratégiai partnerséget kötni a borkereskedőkkel.

12 milliót költenek rá

A most induló, a minisztérium égisze alatt futó Országkóstoló sorozat keretein belül az Országos Borbíráló Bizottság idén a fehérborokat fogja végigkóstolni, melyeket a termelők nevezhetnek be a bírálatra a másfél hónapja felállított testülethez. 2014-ben a vörösborok és a rozék kerülnek együtt sorra. Az Országkóstoló nem borverseny, a célja az, hogy megtalálják azokat a minőségi borokat, amelyek példaként szolgálhatnak a többi borász számára, és amelyeket a fogyasztók is nyugodtan választhatnak. Fontos kikötés a nevezni kívánó borokkal szemben, hogy minimum 750 forintba kell kerülniük, valamint legalább 500 palackos tételnek kell lenniük. Egy pincészet három borral nevezhet augusztus 9-ig, a pontos szabályrendszert itt lehet megtalálni.

A borásznak 4 bort kell beküldeni az OBB-hez, akik két fordulóban vizsgálják a beküldött mintákat. Az első körben csak eldöntik, hogy a bort érdemesnek tartják-e arra, hogy bekerüljön a kiadványba. Ha nem, akkor a maradék három palackot visszaküldik a termelőnek. A bírálók a második körben készítik el a pontos ajánlásokat és borleírásokat. A felhasznált palackok árát a Vidékfejlesztési Minisztérium kifizeti a termelőknek, akik minden nevezett borukról visszajelzést kapnak az OBB-től. A minisztérium az Országkóstolókra 12 millió forintot különített el.

A bort nem csak a termelő, hanem a borkereskedő is benevezheti, a termelő tudtával. A borkereskedőkkel való együttműködés fő célja a párbeszéd, illetve a piaci ismeretek megosztása, amivel elősegíthetik a magyar borok szélesebb körben történő terjesztését, tudtuk meg. Az egyes Országkóstolók után a minisztérium egy-egy kiadványt fog készíteni a legjobb borokkal, amiben az együttműködő kereskedők megjelenési felületet kapnak. A kiadványban pontos borleírások és ajánlások lesznek, a borok teljes analitikájával. A kiadvánnyal a borfogyasztóknak szeretne segíteni a minisztérium, aminek a kinézete, illetve a terjesztési szisztémája egyelőre még nem ismert. 

Javítani kell az olcsóbb borokon

Fazekas Sándor és Kiss Eliza a Mandiner kérdésére elmondták: pozitívan látják a magyar borászat helyzetét. A vidékfejlesztési miniszter szerint a magas minőségű boraink már most is kiválóak, ezért a közép- és az asztali kategória borait kell javítani. Ehhez, ha szükséges, újabb törvényeket is hoznak. Elmondta továbbá, hogy új ültetvények telepítésére is lesz támogatás, ahol elsősorban azt szeretnék, ha a gazdák a magyar szőlőfajtákat részesítenék előnyben, és helyi karakterek jelennének meg a borban.

Kiss Eliza miniszteri biztos folytatta a miniszter gondolatmenetét: szerinte először itthon kell rendet tenni, utána léphetünk nemzetközi porondra. Kiemelte az idén életre hívott Borkiválósági Programot, mely hat területen tevékenykedik a Borászok 12 pontja alapján. Ő is a magyar szőlőfajták fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy ezentúl gyorsabb lehet az adminisztráció, mert a feladatok egy része a hegyközségekhez került vissza. A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy az igazgatási és az érdekvédelmi feladatokat külön osztályok látják el az eddigiekkel ellentétben, ezzel is igyekeznek megkönnyíteni a borászok életét, és pontosabbá, gyorsabbá tenni az ügyintézést.

Személyi megújulás kell a borágazatba

Kiss Eliza szerint a magyar borágazatban személyi megújulás is szükséges, ennek egyik első lépéseként 103 új hegybírót neveztek ki, valamint készül egy életpálya-modell is, amely nem csak a borászatot érinti, ezért igyekeznek a határterületek foglalkozásait is vonzóbbá tenni. Cél az is, hogy minél több fiatal kutatót vonjanak be a kutatóintézetek munkájába. A Vidékfejlesztési Minisztériumnál kiépítenének egy pályakövetési rendszert is, amivel figyelni tudják a friss diplomások útját a munkába, és a tapasztalatok segítségével később fejleszteni tudják az oktatási rendszert. Ezeken túl Kiss Eliza lapunknak elmondta: mindenképpen szükségesnek tartja a fogyasztók képzését is, amiben szerinte a vendéglátóknak és sommeliereknek kitüntetett szerepe van.

Horkay András a magyar borok minőségéről még elmondta, hogy büszkék lehetünk rá, de valójában csak idehaza vagyunk világhírűek. Az OBB elnöke úgy látja, hogy a hazai fehérek minősége nagyon magas, nemzetközi szinten is komoly értéket képviselnek, akár tokaji borról beszélünk, akár balatoniról, egriről vagy somlóiról. A vörösök szerinte egy sajátos magyar stílust képviselnek, és bár ezek is magas minőségűek, még nincsenek a fehérek szintjén. Horkay András is azzal zárta a gondolatait, hogy szükség van azonban arra is, hogy a fogyasztót képezzük, hogy mindenki megismerje Magyarország legjobb borait. Remélik, hogy az Országkóstoló kiadvánnyal sikerül hozzájárulniuk ahhoz, hogy a fogyasztók magas minőségű magyar borokat is vásároljanak.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2015. október 14. 10:39
"Valahogy be kell csomagolni a zorbáni borászatok 'megsegítését'." "Kié a tokaji borvidék? ... Kékessy Dezső párizsi nagykövet volt az Orbán-kormány idején, az Orbán-család barátjának mondják. Neve sokszor felmerült az egykori (és várható) miniszterelnök családjának tokaji ügye körül, amikor több százmilliós állami támogatásban részesültek résztulajdonú cégeik. Kékessynek volt közös cége Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval is (Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.)" http://www.haszon.hu/agrar/penzes-oetletek/458-kie-a-tokaji-borvidek.html
VakzKommondor
2013. július 22. 16:17
A kormány segítségétől ments meg minket uram!!
liberálzöld.
2013. július 22. 16:09
750 ft/palack alatt pedig nem lehet jó bor!
Stadionok, lovardák helyet uszodákat!
2013. július 22. 16:08
Unalmas már a SZNOBORÁSZ MAFFIA ÁLLANDÓ TÖMÉSE. Eurós és ami rosszabb ÁLLAMI pénzeket öntenek a termelés és a marketing támogatásába a bevételek persze MAGÁNZSEBBEN LANDOLNAK: PÉNZSZIVATTYÚ A HAVEROKNAK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!