Rétvári: Kiiktathatóvá válik Magyarországon a gyerekek ketrecharca

2016. augusztus 01. 10:19

Rétvári Bence szerint remény van arra, hogy a gyerekek ketrecharcát kiiktassák Magyarországról. Rétvári Bence emlékeztetett: két éve hívta fel a sajtó a figyelmet arra, hogy 10-12 éves gyerekeket küldenek védőfelszerelés nélkül a ringbe és fogadnak a harcuk kimenetelére egy olyan műfajban, amelyben akár egész életükre kiható, súlyos sérüléseket szerezhetnek a küzdők.

2016. augusztus 01. 10:19

Azzal, hogy két évvel a jogszabály-módosítás után a bíróság jogerősen is feloszlatta a gyerekek ketrecharcát szervező egyesületet, remény van arra, hogy ezt a műfajt kiiktatjuk Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Rétvári Bence emlékeztetett: két éve hívta fel a sajtó a figyelmet arra, hogy 10-12 éves gyerekeket küldenek védőfelszerelés nélkül a ringbe és fogadnak a harcuk kimenetelére egy olyan műfajban, amelyben akár egész életükre kiható, súlyos sérüléseket szerezhetnek a küzdők.

Utalt arra: akkor a kormány azonnal kezdeményezte a jogszabályok módosítását, az ilyen küzdelmek feltételeinek jelentős szigorítását, benne az alsó korhatár bevezetésével, az ügyészség alapos munkájának eredményeként pedig most sikerült jogerősen feloszlatni az egyesületet. Elmondta, a tízes éveik elején járók nem tudják olyan mértékben felmérni e sérülések következményeit, mint a felnőttek, ezért is említette „a nehezebb sorsú gyerekek kihasználásának egyik módjaként” ezeket a küzdelmeket.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2016. augusztus 01. 11:35
láttam néhány felvételt gyerekek ketrecharcáról,a gyomrom felfordult,szégyen,hogy ennyit kellett várni a betiltásra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!