Nem áll jól Pressman szénája – ezt tudjuk eddig a nagykövet oroszokkal kapcsolatos üzleteiről

2023. október 20. 09:00

Az orosz oligarcha, akitől Pressman pénzt fogadhatott el, több szálon is kötődik Putyinhoz.

2023. október 20. 09:00

Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, David Pressman már az ukrajnai háború előtt pénzt fogadhatott el egy Mihail Prohorov nevű orosz oligarchától Ellen Pinchukon keresztül, aki korábban jogi szolgáltatást vett igénybe az akkor ügyvédként dolgozó amerikai nagykövettől. A Magyar Nemzet összegyűjtötte, mit lehet eddig tudni Pressman oroszokkal kapcsolatos üzleteiről.

Ezt is ajánljuk a témában

Ekkor kaphatott pénzeket Pressman

Sajtóinformációk szerint 2020 és 2022 között Ellen Pinchuk pénzt juttatott David Pressmannak, aki akkor a Jenner & Block ügyvédi irodában dolgozott. Emellett iderült az is: Pinchuk és Prohorov szoros üzleti kapcsolatban állt egymással, a Jenner & Block ügyvédi iroda pedig kiemelten foglalkozott szankciós, nemzetbiztonsági és exporttilalmi ügyekkel is, ami kézenfekvő volt Prohorov számára, hogy mentesüljön a nyugati szankciók alól. 

Külön érdekesség, hogy az orosz oligarcha sokáig nem szerepelt az EU szankciós listáján, noha Ukrajna folyamatosan kérte, hogy vegyék fel rá.

Mihail Prohorov cége, az Onexim Group bányászatban, ingatlanban, nanotechnológiában, médiában és pénzügyi szolgáltatásokban érdekelt világszerte. A cég sikerének köszönhetően 2022-ben Prohorov Oroszország 9. leggazdagabb embere volt, és még a politikai pályán is kipróbálta magát. A Putyin „álellenzékeként” a Helyes Ok (Правое дело, PD) párt vezetője volt 2010-től. 2012-ben a Putyin-barát párt színeiben még elnökként is elindult a választásokon, ahol a szavazatoknak csaknem a nyolc százalékát szerezte meg.

 Egyes információk szerint az orosz elnök még a moszkvai főpolgármesteri posztot, valamint miniszteri tárcát is felajánlott az üzletembernek.

Pressman budapesti nagyköveti kinevezésekor nyilvánosságra került egy pénzügyi nyilatkozat, melyben fel kellett tüntetnie, hogy a kinevezését megelőző években milyen anyagi forrásokkal rendelkezett (lenti kép). 

Árulkodó részletek David Pressman vagyonnyilatkozatából. Fotó: Magyar Nemzet

Ebben szerepel egy bizonyos Ellen Pinchuk, lakcíme Woodland Hills, Kalifornia, akitől több mint 5000 dollár bevétele származott jogi tanácsadás címen, s aki a Jenner & Block ügyfele volt. 

Mindezek ellenére az amerikai nagykövetség továbbra is tagadja, hogy Pressmannak köze lenne az orosz oligarchához. 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: David Pressman Twitter-oldala

 

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
danesz1
2023. október 21. 16:02
nos az nem újdonság, hogy az mn nyomik gyülekezete, de itt pislákolt néha valami értelem, ami úgy látszik eltűnt. habosítanak valamit átvéve, ami összefoglalva ennyi: pressman mielőtt állami alkalmazott lett ügyvédi irodánál dolgozott, ahol megbízást kapott valamire valakitől, aki ismert egy orosz oligarchát, aki ismeri putyint - amúgy minden orosz oligarcha ismeri - , hiszen fizetik neki az árendát. ezért random leveleket írkálnak kfl embereknek akik erre a nyilvánvaló hülyeségre nem reagálnak, mert udvariasak, és nem akarják azt válaszolni, hogy uram/hölgyem ön egy idióta. amúgy ha már irogatnak ebben a témában a biden miért maradt ki, ha már a zelenszkijnek is birták elküldeni. tulajdonképpen be kellene perelni ezeket a kesma-s újságokat csalásért : tudatosan, megtévesztve az olvasó közönséget újságnak hazudják magukat, és ebből anyagi előnyük származik.
zsolti123
2023. október 21. 14:51
https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/10/pressman-szankciok-puytin-oligarchat-hurok
Lajoss
2023. október 21. 05:30
A “magyar nemzet” összegyűjtötte…tehát,hazugság az egész, mint általában,kesmáéknál…🤮
lajajakab11
2023. október 21. 01:39
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT dupla golyóval! Körönként metiles VODKA "KREMLIN Special Stalinskaya" grátisz! külön kérésre polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak az ostobábbak írjanak vissza ide!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!