Galló Béla: Gyurcsány mindig saját politikai üzleti érdekei szerint fogyasztotta az ideológiát

2023. szeptember 30. 13:11

„A baloldal kisebbik része saját ósdi tévedéseibe makacsul beletokosodva-szektásodva vegetál”, mondja az elemző.

2023. szeptember 30. 13:11
GallÛ BÈla

Galló Béla, a XXI. Század Intézet elemzője szerint a DK elnöke mindig saját politikai üzleti érdekei szerint fogyasztotta az ideológiát: most úgymond evangelista – olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.

Kapcsolódó cikkek

 

Gyurcsány és a szociáldemokrácia

„Gyurcsány Ferenc volt már szovjet típusú ifi kommunista, rögtön utána neofita liberális, majd másodlagos frissességű, álbalos blairista, éppenséggel csak szociáldemokrata nem volt: sem a klasszikus bernsteini, sem a Bad Godesberg utáni értelemben” – fogalmazott a lapnak Galló annak nyomán, hogy a DK elnöke újabban szociáldemokratának nevezi pártját.

A szociáldemokráciáról számos könyvet publikált a szakember, így úgy véli

a DK elnöke mindig saját politikai-üzleti érdekei szerint fogyasztotta az ideológiát: most úgymond evangelista.

„Gyurcsány szerint nálunk ma a szociáldemokraták hordozzák az örömhírt, ők az »emberek« kormánybuktatásra szakosodott megváltói. Hiszen a nemzetközi köldökzsinórról táplált hazai baloldal a 20. század végére minden társadalomkritikai és alternatívaképző profilját elvesztette” – hangsúlyozta Galló Béla. 

A baloldal betokosodva-szektásodva vegetál

A szakember úgy fogalmazott, hogy „a baloldal kisebbik (de legalább becsületesen ön azonos) része saját ósdi tévedéseibe makacsul beletokosodva-szektásodva vegetál, a zömük pedig feladva korábbi elveit, a féktelen profitlogika, az ostoba transzhumanizmus és az új bolsevista lendületű woke szolgálatkész importőrévé »fejlődött«, megbonthatatlan barátságban a hasonszőrűen »progresszív« nyugati politikusokkal”.

Majd azt is hozzátette, hogy 

ha Gyurcsányék ezúttal a szociáldemokráciában szimatolnak új üzletet, annak szokásosan nemzetközi okai vannak”. 

 

„Szóltak nekik kintről, hogy oké, megint lehet próbálkozni, mert helyzet van, sőt még fokozódik is, a kinti nyomással ők ezt garantálják. Gyurcsányék pedig bátran használják csak ki a helyzetet, lehetnek szociáldemokraták, csak ne hasonlítsanak például se a dán, se a szlovák kollégáikra” – mondta az elemző.

Nyitókép: Soós Lajos

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 01. 20:06
Gyurcsány felforgató, agresszív lázításai megmérgezik a békés, építö hangulatot, az országban és szétzúzzák a közbiztonságot. Gyurcsány szervezöként az Antifa terrortámadásaiban is egészen biztosan benne volt. Hiszen megmondta, hogy ö a jelenlegi államrendet szét akarja zúzni, a kormányt az ellenségének tekinti. Az a közhangulat, amit Gyurcsány és az egész DK teremt ebben az országban vezet el odáig, az eröszak-bünözés emelkedik az országban, már szinte politikai eröszakra, lincselésekre bujtogatják a DK-tábor támogatóit. Gyurcsány és hordája nemcsak óriási gazdasági károkat okoz az országnak, de megmérgezi a közéletet is, rossz hangulatot teremt, és megrendíti a közbiztonságot. Ha ez így megy tovább, a DK-t elöbb-utóbb terrorosztikus szervezetté kell nyilvánítani. Gyurcsánynak kb. olyan kisugárzása van, mint egy a Hamasz által felrobbantott nyilvános illemhelynek.
Palatin
2023. november 01. 19:59
Gréczy egy igazi DK-s, egy büszke kiverölegény, de állítólag evés elött azért néha kezet mos. Akik kezet fognak vele, azok is kezet mosnak utána. Ezzel a szertartással kezdödik a DK-s pártértekezlet. A DK Gréczy miatt olyan szuper erös, ö adja a tempót és a bukét a DK-ban. Gyurcsány hiába erölködik, Gréczy az igazi toló és húzó a DK-ban. Az árnyékkormányban eddig csak egy hely biztos, Géczyé, ö Bárcanélküli Miniszter lesz. Amig Gyurcsány neki készülödik, Gréczy már leteker két menetet is. Öt csak biztatni kell és teszi a dolgát. Gréczy mester kapd elö a lompost, Rezsiturbó és kézihajtány kell most. Nem megyünk mi drága örömházba, Két fürge kézzel hozd a népet lázba. Gréczyre a magyarok igazán büszkék lehetnek. Ö az egyetlen politikus a világon, akinek a bögyöröit választói müködés közben láthatták. Nyilván ezért került egész magasra a DK-s top-listán, Gyurcsány jobb keze lett, mert Fecó ugye jobbkezes. Gréczy legalább egyéniben már bizonyított, a többiek még nem tartanak itt.
Palatin
2023. november 01. 19:53
A SZEMLÖHEGYI DÉMON TÖREDELMES VALLOMÁSA: "Pofátlanul csak hazudtunk reggel, délben, este, Vajon a ti szemetekben ez oly szépen fest-e? Gyurcsány vagyok nem tagadom, a magyarok veszte, Ki oly sok ember boldogságát komiszul elcseszte. Adjál mégis egy újabb esélyt a kókler Ferónak, Még akkor is, ha unokáid ezért jól megrónak. Nálam csak a mutyi számít, nincs helye melónak, Megtehetem, bőröm vastag, mint egy csatalónak. Bár jól tudom, kívánjátok, hogy hamar kimúljak, Adja Isten, hogy még egyszer rátok szabaduljak. Megoldom a problémátok, mint még soha senki, Úgy éltek majd mint egy csöves, éhenkórász jenki."
Palatin
2023. november 01. 19:53
Suttogja hatalmi álmait szinte nesztelen, Tükör elött állva gusztálja testét meztelen. Pózol Duce stilusában, éppolyan fesztelen, Gyurcsány a nemzet átka bösz és esztelen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!