A szarajevói bakiparádé

Ha száz éve lett volna YouTube, akkor könnyen lehet, hogy a szarajevói merénylet is felkerült volna a népszerű Fail Compilationök közé, mivel ilyen rövid idő alatt ilyen sok baklövés nem hogy a merényletek, de talán a történelmi események sorában sem ismert.

Igaz, hogy pár hónap múlva már senki nem nevetett volna, hiszen a ma száz éve, 1914. június 28-án eldördült lövések indították be az első világháborút. Most azonban álljunk meg egy percre, és elmélkedjünk/nevessünk a szarajevói merényleten, amelyet a jugoszláv Gyurkó László, Vladimír Dedijer író, partizán, Tito-biográfus, Szarajevó-monográfus „az újkor legdilettánsabb zsarnokölésének” nevezett.

A köztudat csak Gavrilo Princip nevét véste be, de az Ifjú Bosznia nevű pánjugó-anarchista-romantikus terrorbrigád tagjai hatan várták bombákkal és pisztolyokkal a Szarajevóba érkező Ferenc Ferdinándot és kedves feleségét. A merénylők és segítőik már jó előre elterveztek mindent, becsempészték az országba a fegyvereket és megtervezték a merényletet, ennek ellenére a kivitelezés siralmasra sikerült. Ahogy Szász Zoltán írja a Históriában: „Amikor feltűnik a kocsisor, az első merénylő, Mehmedbačić nem mozdul, nem biztos a célban, s pont ott áll egy csendőr is. Čabrilović nem lő, mert megsajnálja a trónörököspárt. Popović rövidlátó volt, ráadásul meg is ijedt. Princip nem ismerte fel a jó helyzetet, Grabež ingadozik, s a hercegnére, járókelőkre való tekintettel nem dobja el a bombát”.

Csak a hatodik merénylő, Nedjelko Čabrinović nem rosált be, hanem szépen, illedelmesen megkérdezte az egyik rendőrtől, hogy melyik Ferenc Ferdinánd autója, majd rádobott egy bombát. Ez azonban a kocsi ponyvájáról lepattant és az úton robbant fel, sérüléseket okozva. Azonban a bakiparádé Čabrinović számára itt még nem ért véget. Az ifjú merénylő a romantikus halált választotta: bedobott egy ciánkapszulát és a Miljacka folyóba vetette magát. Csakhogy a Miljacka bokáig ér, a kapszula pedig hányást váltott ki, így Čabrinović hamarosan egy kevésbé romantikus dutyiban találta magát, miután még egy alapos verést is kapott.

Hogy a merénylet mégis sikerült, az a császári-királyi bénázásnak köszönhető. Bár a világ csak 58 év múlva, a müncheni „fekete szeptember” után fogta fel, hogy a terrorizmus nem vicc, Ferenc Ferdinánd látogatásának biztonsági előkészítése különösen felelőtlennek tűnik. Pláne, hogy ekkoriban Boszniában igen alacsonyan szálltak a narodnyikok. Ennek ellenére az újságok előre közölték a látogatás útvonalát. Az útvonal mentén posztoló rendőrökön kívül más védelem nem volt, ráadásul az állomásról induló konvojból lemaradtak a detektívek.

Ha ez még be is tudható a kor biztonságpolitikai gondolkodásának, egy kocsijára dobott bomba után talán bárki elgondolkozott volna, hogy nem lenne-e jobb elpucolni. Ferenc Ferdinánd azonban dühösen, de folytatta a programját. Kísérői annyit agyaltak ki, hogy egy szélesebb utcán menjenek tovább, mert ott távolabb lesznek a merénylőktől. Csakhogy a menet élén haladó sofőröknek, így Ferenc Ferdinánd sofőrjének, Leopold Lojkának sem sikerült szólni az útvonal módosításról. Ferenc Ferdinánd a bombamerényletben megsérült katonáit indult meglátogatni, és állítólag pont köztük volt az a szárnysegéd, akinek a feladata lett volna a sofőr informálása.

A konvoj így behajtott egy rossz utcába, aztán észrevették a baklövést és megálltak.

Ferenc Ferdinánd kocsija épp a tömegben ácsorgó Gavrilo Princip előtt.