Új tulajdonosa lehet a Budapest Honvédnak

2024. április 27. 12:47

A baloldali nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás veheti meg a patinás kispesti futballcsapatot.

2024. április 27. 12:47

Nyitókép: Honvéd FC

 

Tavaly esett ki az NB I-ből a Bp. Honvéd, de a labdarúgócsapat vergődése már korábban elkezdődött, s ez folytatódott a másodosztályban is. Az idén nem volt esélyük a kispestieknek a feljutásra, s az már eldőlt, hogy a következő idényt is az NB II-ben kezdik. A Nemzeti Sport már a hónap elején megírta, hogy tárgyalások folynak a Honvéd eladásáról, s állítólag pénteken az elvi megállapodás is megszületett a vevőjelölttel. A klub jelenlegi tulajdonosa ezt megerősítette a lapnak.

Bozó Zoltán először április 3-án nyilatkozott arról a Nemzeti Sportnak, hogy magyar és külföldi befektetővel is tárgyal a klub eladásáról. Neveket nem említett, de már akkor úgy értesült az újság, hogy a korábban tíz évig a DVTK működtetésében is szerepet vállaló Leisztinger Tamás lehet a magyar érdeklődő. Azóta állítólag a magyar befektetőjelölt részéről a klub átvilágítása is megtörtént. Azt azonban akkor még nem lehetett látni, mikorra születhet meg a végleges egyezség a felek között a tulajdonosváltásról. Nos, úgy tűnik, pénteken ez a megállapodás megtörtént a felek között. 

„Igen, meg tudom erősíteni, hogy előrelépés történt a tárgyalásokban és megszületett az elvi megállapodás. 

A részletek tisztázására, a szerződés aláírására néhány héten belül kerülhet sor” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bozó Zoltán, a Budapest Honvéd jelenlegi tulajdonosa.

Mindez azt jelenti, hogy a Honvéd a 2024–2025-ös idényt már új tulajdonossal kezdheti meg. Bozó Zoltán nevet továbbra sem említett, ám úgy tudni, hogy Leisztinger Tamás cégcsoportja vásárolja meg a patinás klubot.

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abiondi
2024. április 28. 08:12
Sajnálom Ambrózyt.
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. április 27. 20:53
tüttő kurva fog belovagolni a stadionba pávatollal a seggében mi lesz ebből ?
Majdmegmondom
2024. április 27. 17:39
Hááát, mintha a DVTK sem szárnyalt volna a leisztingerrel... Olyan ez mintha a Pini térne vissza Kispestre?
madras
2024. április 27. 14:08
Leisztinger komoly üzlet ember. Úgy nyerte meg a Karácsony által kiírt busztendert, hogy egy darab busza sem volt neki, viszont a főpolgárhelyettes Tüttő a felesége volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!