Megélni a poklot és megírni azt – a Jászberényi–Földes vita margójára

2021. szeptember 26. 14:10

Az újságírók kiemelten fontos szerepet játszanak korunkban, különösen a konfliktusos régiókban.

2021. szeptember 26. 14:10
Lattmann Tamás
Lattmann Tamás
Átlátszó blog

„Az eset röviden: a Telex Afganisztánba kiutazott újságírója, Földes András a saját Facebook-oldalán megosztott néhány sort egy afgán nő által neki küldött üzenetből, miután interjúzott vele. Ebben arról panaszkodik, hogy a tálib rezsim alatt elveszítette a lehetőséget mind a tanulásra, mind a munkára – ezeknek az állításoknak a valóságtartalmát sajnos a tálibok hatalomgyakorlásának ismeretében minden további nélkül elhihetjük. Emellett az üzenet szerint a küldő szívesen dolgozna akár az újságíróval is Afganisztánban, aminek során egy könnyen félreérthető kijelentés is megjelent (»egész nappal és éjjel is kész vagyok Önnel dolgozni«).

Az újságíró az üzenetet úgy tette közzé, hogy a nevet ugyan kitakarta, de a feladó profilképe látható maradt.

Erre reakcióként a haditudósításairól is méltán jó hírnevű Jászberényi Sándor író, újságíró nem túl elegáns, személyeskedő hangvételű Facebook posztban tett szóvá, hogy ezzel Földes az üzenet küldőjét komoly veszélybe sodorta. Véleménye szerint a Telex újságíróját kísérő tálibok (akikről ő maga is említést tett korábbi tudósításaiban) részletesen jelentenek nem csupán az ő cselekményeiről, a Facebook-on elhelyezett posztjairól, hanem arról is, hogy kikkel találkozott, így nem okoz majd nehézséget beazonosítani az üzenetet küldő nőt, akinek emiatt mindenféle retorziókkal kell majd szembenéznie.

A vita ezután a sajnálatos szokásoknak megfelelően annak rendje és módja szerint el is vadult, sokan fogalmaztak meg igen éles hangú kritikákat Földes Andrással szemben a posztja alatt, aki egy későbbi posztban reagált az elhangzottakra. Itt többek között azzal érvelt, hogy szemben Jászberényi feltételezésével, a káoszba süllyedt Afganisztánban jelenleg nincs jól szervezett titkosrendőrség, ami alkalmas lenne a küldő azonosítására. Az már csak azért is nehéz lenne szerinte, mert az üzenet küldője másokkal is interjúzott, ráadásul ővele nem is szervezetten, hanem spontán utcai találkozó során, így nem is könnyen visszakövethető a találkozó. Ezek mellett megemlítette, hogy minden beszélgetés az érintett beleegyezésével történt, a nő semmi »titkosat« nem osztott meg vele, valamint hogy azóta is jelentkezett nála, nincs semmi baja, sőt, szeretné megnézni a róla készült videofelvételt.

Az újságírók kiemelten fontos szerepet játszanak korunkban, különösen a konfliktusos régiókban. Nekünk, szerencséseknek, akik nem ott élünk, ők a szemeink és a füleink a pokolban, alkalomadtán lelkiismereti ügynökeink is. A gyakori és súlyos jogsértésekre történő figyelemfelhívás az egyik legfontosabb prevenciós, vagy szükség esetén az azok büntetéséhez szükséges, nélkülözhetetlen eszköz. Emiatt tevékenységüket a jog is számos módon próbálja védeni, de ennél sokkal hatékonyabb a biztonságuk és tevékenységük zavartalansága érdekében azoknak a gyakorlati megoldásoknak az alkalmazása, amelyeket több évtizednyi szakmai tapasztalat alakított ki – nem véletlen, hogy ezek közül egyesek jogi szabályokká is átlényegültek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2021. szeptember 26. 19:15
mit ír ez a maki, leírja, hogy a két újságíró mit mondott egymásnak? ez egy új cikk!
Senye Péter
2021. szeptember 26. 17:47
Reméljük, hogy a tálib rendszer még nem érte el egy jól szervezett rendőrállam színvonalát.
MayorAnna
2021. szeptember 26. 17:34
"Az újságírók kiemelten fontos szerepet játszanak korunkban, különösen a konfliktusos régiókban." - kiemelten/különösen fogyóeszközök a konfliktusos régiókban - baromarcz. Ezé' lehet ilyen az igazságszolgáltatás - amilyen, mer' ennyi ésszel ítélkeznek bíráink.
Burmin
2021. szeptember 26. 17:16
Még az is lehet hogy Földest lelövik tálibék...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!