Ildikó, az őszinte

2021. március 29. 10:46

Fricska. „Az őszinteség jobban hitelesít, mint a sikerhandabanda.” – írja Lendvai Ildikó a Népszavában.

2021. március 29. 10:46
Galsai Dániel
Magyar Hírlap

„Ha valaki, ő igazán tudja: nyilván sokan emlékeznek rá, hogy egykoron foggal-körömmel, az utolsó percig védte az országot a csődbe kormányzó Medgyessy Pétert, hogy aztán – a gyurcsányi puccs után – néhány nap múltán simán megtagadja, s a még rettenetesebb katasztrófapolitikus mellé álljon.

A nem létező kommunizmus hívei hozzászokhattak ahhoz, hogy nincsenek elvek, a saját elvtársakat kinyírni nemes szocialista hagyomány. De az MSZP-s nagyasszonynak másért is fáj az élet: elmondása szerint csúnyákat írnak róla a kommentelők az interneten, továbbá egykori hírhedt beszédében (»Lassan mondom! Nem lesz gázáremelés!«) igazából csak a gaz fideszeseknek válaszolt, akik egyszerre ötszöri emelésről beszéltek.

A mély fájdalom ezúttal is érthető. Hiszen évente csak kétszer-háromszor emeltek, Gyurcsány csak reggel, délben és este hazudott, 2010-re a gazdaság pedig ippeg csak a csőd szélére jutott. Nehéz az őszinték élete!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. március 29. 15:48
dikónéni úgy őszinte, ahogy FeGyA: mindig komolyan gondolja, amit éppen hazudik. Csak ő foglalkozási ártalom gyanánt ezt még terjengős bekezdésekben, hosszú lére is ereszti, andriskának meg már csak pontokra futja az agya.
galancza
2021. március 29. 12:51
Danikám! Igazad van de az ilyen cikkek helyett hívd meg cenzor ildit az m1-be egy vitaműsorba és csinálj belőle hülyét.
zakar zoltán béla
2021. március 29. 12:29
ACZÉLRozsda Ildi
Box Hill
2021. március 29. 11:59
Az egyetemi autonómiáról Lendvai őszintén: "Azt vettem észre az egyetemi tanszéken, hogy akkor tudsz az intézmény ügyeibe beleszólni, ha párttag vagy, mert jelentős részben párttaggyűléseken dőlnek el a dolgok."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!