A polgárok nem bíznak az intézmények függetlenségében

2021. január 22. 10:51

Az OGYÉI-engedély ahelyett, hogy erősítené, még tovább erodálja majd az e vakcinákba vetett bizalmat.

2021. január 22. 10:51
Teczár Szilárd
Magyar Narancs

„A negatív kulturális beidegződések miatt a kínai és az orosz vakcinát minden bizonnyal EMA-pecséttel is kevesebben fogadnák el, mint az amerikai oltásokat, de használatuk mellett ebben az esetben mégis komoly érvek szólnának (feltéve, hogy a kormány tényleg hamarabb tud sokat szerezni belőlük, mint a rendelkezésre álló többi oltásból.) Csakhogy a kínai és az orosz vakcinát saját szakállára kezdte el vizsgálni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), sőt az orosz szerre (és az AstraZeneca vakcinájára) már ki is adott egy ideiglenes engedélyt. Ez pedig elég nagy baj, hiszen nagyjából borítékolható, hogy az OGYÉI-engedély ahelyett, hogy erősítené, még tovább erodálja majd az e vakcinákba vetett bizalmat, járulékos következményként pedig általában is növelheti a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanságot.

Az EU-ban az EMA centralizált engedélyezési eljárása a normál eljárás, és nem igazán érthető, miért kellett ezt nálunk megkerülni. Különösen érthetetlen a dolog az orosz vakcina és az AstraZeneca készítménye esetében, hiszek ezek gyártói már kijelentették, hogy szeretnének európai engedélyt kapni, az AstraZeneca vakcinájára napokon belül rábólinthat az EMA. Itt tehát minimális időt nyerünk a külön engedélyezéssel (ha egyáltalán), viszont elvben előfordulhat, hogy miután a magyar hatóság jónak nevezett egy vakcinát, az EMA elutasítja ugyanazt, ami – mondani sem kell – végleg összezavarná az embereket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. január 22. 19:35
Mar a zsebpiszok is szakertő!
Toronyőr
2021. január 22. 18:22
Egyáltalán milyen ivarú ez a fószer?
Kanóc
2021. január 22. 17:17
Ez már simán bétékás dolgozat, csak mondom.
linkeloe
2021. január 22. 15:32
https://uploads.disquscdn.com/images/ea0a09f4ee05faec80427dea1008f6f9235425e0e805cc1240a072e6dc9715c6.gif?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202008
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!