Egy falu, amelyet Gyurcsány tett naggyá

2019. augusztus 09. 12:45

A Balatonőszöd név igazi zamatát mégsem Rákosinak, hanem Gyurcsány Ferencnek köszönheti a község.

2019. augusztus 09. 12:45
Pilhál György
Magyar Nemzet

„A Balatonőszöd név igazi zamatát (majdnem azt írtam: patináját) mégsem Rákosinak, hanem Gyurcsány Ferencnek köszönheti a község. Pontosabban Gyurcsány itt, a kormányüdülőben elhangzott, 2006-os nevezetes beszédének. A káromkodásözön utóéletét azóta is egyfajta betyárromantika, illetve határozott hányinger lengi körül, attól függően, hol kerül szóba a trágá­riáda, DK-híveknél vagy más típusú emberek között. (Hogy az apró település bennszülöttei hálával gondolnak-e a községet a halhatatlanságba röpítő trágár emberre, abban már nem vagyok biztos.)

A bukott miniszterelnök alighanem máig meg van győződve arról, hogy a nagyvilág őáltala ismerte meg a csöpp Balatonőszöd nevét. Az csak egy mellékszál, hogy korábban, vagyonszerző kalandozásai során Gyurcsány privatizátor innen, a kormányüdülőből is kiharapott egy jókora ingatlant – pontosabban cége lízingelt az államtól, hogy majd egy állami vállalat visszabérelhesse azt tőle. »Véletlenül« éppen annyiért, amennyi az éves bérleti díj volt. Régi bolsevik trükk a privatizáció daliás éveiből… Tízévi bérlet után, 2004-ben aztán szinte aprópénzért lett övé az ingatlan.

Nincs új a nap alatt. Gyurcsány Ferenc abból a szemlőhegyi Apró-villából érkezett a Balaton-partra, amelyet bitorlói ugyanúgy raboltak el, mint a balatonőszödi csodapartszakaszt Rákosi pajtás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wanti
2019. augusztus 10. 20:34
Gyurcsány idióta, fél is a diliházaktól, bezáratta a Lipót
becike4
2019. augusztus 10. 11:01
De szép is lett volna,ha a NER lovagok beérték volna egy öszöddel.
pemete jakab
2019. augusztus 09. 18:59
"A Balatonőszöd név igazi zamatát mégsem Rákosinak, hanem Gyurcsány Ferencnek köszönheti a község." Tudsz más példát is? Felcsút zamata kinek köszönhető?
Vádakat terelő Juhász 2.0
2019. augusztus 09. 16:24
Vajon miért rettegnek Gyurcsánytól a jobboldaliak? Sokan azt sem tudják, hogy mi történt akkoriban, csak az öszödi beszédről hallottak "Gyurcsány Ferenc az utolsó aktív baloldali politikus, aki választást nyert Magyarországon, aki legyőzte Orbán Viktort. - Amikor Gyurcsány 2004-ben átvette a kormányzást Medgyessy Pétertől, a Fidesz 15 százalékkal vezetett. Másfél év alatt sikerült fordítani, és nagyobb különbséggel nyerni mint 2002-ben. Tényleg nem tudott kormányozni? Hogy nyerhet választást egy állítólag nem sikeres miniszterelnök? - Gyurcsány Ferenc volt az első miniszterelnök, aki pártját hatalomból, tehát a kormányrúd mellől vezette újabb győzelemre, és ehhez még a választójogi törvényt sem kellett átírni. Gyurcsány Ferenc 2006. október 6-án az őszödi beszéd kiragadott mondatainak nyilvánossága után bizalmi szavazást kért a Parlamentben. A teljes MSZP- és SZDSZ-frakció a munka folyatására kérte... (A bizalmi szavazás cáfolja azokat, akik szerint Gyurcsánynak le kellett volna mondania. Megvolt a lehetőség, hogy a koalíciós pártok elmozdítsák a helyéről. Nem tették...) - Gyurcsány Ferenc azért mondott le 2009-ben, mert harmadik válságkezelő csomagjához már nem kapta meg pártja támogatását - majdnem ugyanezt a csomagot Bajnainak megszavazták -, és nem akarta azt sem, hogy a nevéhez fűződjön a 13. havi nyugdíj teljes elvétele. "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!