A lecsó szeret téged

2019. június 23. 17:34

A lecsóharcoknak két alapvető területe van: mi kerülhet a lecsóba, illetve mivel együk a lecsót?

2019. június 23. 17:34
Konok Péter
Facebook

„Egyrészt, alighanem többen szeretik, mint ahányan nem, bár erről nem állnak rendelkezésemre reprezentatív felmérések, lehetséges, hogy egyszerűen világéletemben egy lecsószagú véleménybuborékban éltem (bár egyik gyerekem sem eszi, de hát a gyerekek azok gyerekek, még akkor is, ha már nem).

Viszont akik nem szeretik, azok nagyon nem, régi barátságok mehetnek tönkre olyasmiken, hogy valaki »paradicsomos paprikafőzeléknek« titulálja imádatunk tárgyát (ez már csak azért is szakítópróba, mert ha az ember belegondol, az illetőnek technikailag igaza van, viszont ebbe pont nem jó belegondolni, a nevek – a jelölők – mágikus önerővel bírnak). De én nem is a lecsófóbiásokkal kívánnék foglalkozni, kissé szánom őket, és különben is: nem az a lényeg, hogy szereted-e a lecsót – a lecsó ettől függetlenül szeret téged. 

A lecsókedvelők belháborúit viszont csak a halászlécsatákhoz tudnám hasonlítani. Bár a halászlé elitebb műfaj, kevesebben és kevesebbet főzik, ünnepi étel inkább – a lecsó viszont a tágan értelmezett proletariátus, a parasztság és a szövetséges, haladó értelmiség közös gasztronevezője (bár egyes hírek szerint a burzsoázia és a kispolgári rétegek is fogyasztják).

Én amúgy – csak hogy új, teljesen értelmetlen frontot nyissak egy megszokottan értelmetlen háborúban – a dunai halászlét preferálom a tiszaival szemben, a fene pepecseljen passzírozással, alaplével, bele mindent a kondérba, aztán lobogjon, amíg a halenyv is kifő a szálkákból, és – igen – kell bele a házilag gyúrt, frissen vágott gyufametélt.

A lecsóharcoknak két alapvető területe van: mi kerülhet a lecsóba (egyáltalán: nevezhetjük-e lecsónak azt, ami a mást is tartalmaz a hagyma-paprika-paradicsom szentháromságán kívül), illetve mivel együk a lecsót? (Ez a praxis. Van még egy harmadik, inkább ideológiai jellegű kérdés is: magyar étel-e a lecsó? Nos, akinek ez számít, az szerintem nem érdemli meg, hogy lecsót egyen.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2019. június 24. 16:34
Nem a cikkhez, de talán fontos: Rendkívül vissza taszító megjelenésű ez az előember formájú lény.
Kanóc
2019. június 24. 15:34
Akinek az agya helyén lecsó van. Meg a töke helyén is.
Onurisz
2019. június 24. 09:28
Az igazán szép dolog, hogy a kommunista szereti a lecsót és ilyen szépen ír róla, de ember, június van, ilyenkor még nem terem a normális kerti paradicsom és paprika, a fóliás pedig persze, hogy drága.
írmag
2019. június 23. 22:08
Még mielőtt beindul az éhségmenet, van baloldali és jobboldali lecsó, attól függ hogy ülsz asztalhoz, ételakadémikus..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!