Dúró Dóra kizárásának margójára

2018. május 30. 12:05

A Fidesznek éppen az az érdeke, hogy a Jobbik szakadásáról szóljanak a hírek.

2018. május 30. 12:05
B. Ferenc Attila
Zsúrpubi

„Vona Gábor két évvel ezelőtt kérte fel távozásra Novák Elődöt, Dúró Dóra férjét, akit le is mondattak parlamenti mandátumáról. Sokféle pletykát lehetett hallani ennek okairól, de számunkra több forrás is megerősítette, hogy Vona döntése jogos volt, hiszen Novák személyiségjegyei miatt konkrétan már lehetetlen volt a közös munka az akkori vezetés és Dúró férje között. Ennek igazságát látszik igazolni az is, hogy férje kizárása ellenére maradt a pártban és a frakcióban, illetve az Országgyűlés kulturális bizottságának élén is, sőt Vona Gábortól komoly lehetőségeket, bizalmi feladatokat kapott az elmúlt két évben.

Mindezek ellenére a Jobbikon belül megmaradtak azok a hangok, akik Dúró Dórát veszélyesnek találták, hiszen Novák Előd visszatérésével konkrétan ijesztegetni lehetett a már néppárti irányt képviselő vezetőket, jobbikos képviselőket. A bizalmatlanság Dúróval szemben - bizonyos vezetők részéről – tehát már korábban is fennállt, a mostani Toroczkai-féle »zászlóbontás«, amelyben komoly szerepe volt Novák Elődnek, pedig csak felerősítette azokat a hangokat és személyeket, amelyek és akik, Dúró »leválasztása« mellett szóltak, érveltek. Erre tett rá még egy lapáttal Dúró, amikor alelnök-jelölt lett Toroczkai mellett. Amellett a Toroczkai mellett, akit a Jobbik vezetése és a néppárti tagság egy jelentős része a Fidesz emberének tart. Dúró ezt fejelte meg a platformos szavazással, ahol már jól láthatóan 25:1 arányban egyedül maradt. A párt újonnan megválasztott vezetése feltehetően úgy gondolta, hogy ilyen nehezékekkel nem indulhat neki az elkövetkező négy évnek, így pontot kell tenni a dolog végére, és ezt most megtette.

Toroczkai pedig lánglelkű forradalmárként nyomja majd a »zászlóbontást« és ehhez feltételezhetően minden támogatást megkap majd Habonyéktól. A Fidesznek ugyanis éppen az az érdeke, hogy a Jobbik szakadásáról szóljanak a hírek, még akkor is, ha ez csak néhány ember távozásáról, pontosabban eltávolításáról szól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. május 30. 17:26
A Jobbiknál mi történik te idióta! Nem a Fidesz csinálja ott a kravált, hanem Vona!
választópolgár
2018. május 30. 17:05
Voncsány Gábrenc vagy Gyurna Ferbor mindketten a fidesz centrális erőterének fenntartóiként beépített ügynökök voltak, vannak. Vona háttérbe sunyulása is csak taktika. Fog ő majd még visszalopakodni, folytatni amit elkezdett. A fidesz meg eközben kér egy kávét.
George Soros 2.0
2018. május 30. 16:17
Na menj a kurva anyádba te szarzsák. Novákék már akkor is jobbik team része voltak, amikor még értelmes emberek [Gaudi, Morvai] is kerülgették a pártot, amit a mocskos Vona csicskád cseszett szét. Te szar cseléd, miattatok esett szét ez a jobb sorsra érdemes párt.
zakar zoltán béla
2018. május 30. 15:55
ss???????????volt?????most??????mivan????????ávégé???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!