Népszavazás az euróért

2017. szeptember 05. 09:54

Hat köztiszteletben álló és feddhetetlen szakember támogatja az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezésünket: Balázs Péter, Bod Péter Ákos, Jeszenszky Géza, Kolosi Tamás, Mizsei Kálmán, és Surányi György.

2017. szeptember 05. 09:54
Polgári Világ Párt
MTI OS

„Hat köztiszteletben álló és feddhetetlen szakember támogatja az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezésünket: Balázs Péter, közgazdász, volt EU biztos, volt külügyminiszter; Bod Péter Ákos, közgazdász, volt MNB elnök; Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, volt washingtoni nagykövet; Kolosi Tamás, szociológus, a TÁRKI elnöke; Mizsei Kálmán, közgazdász, az ENSZ volt főtitkár-helyettese és Surányi György közgazdász, kétszeresen volt MNB elnök. A Hitvallás Európa mellett című kiáltvány aláírói hitet tettek amellett, hogy Magyarország számára sorsfordító jelentőségű az euró bevezetésével a mag-Európához való tartozás deklarálása.

A Polgári Világ Pártja 2017. augusztus 14-én országos népszavazást kezdeményezett az euró bevezetése érdekében. Egészen pontosan azért, hogy Magyarország haladéktalanul lépjen be az euró előszobáját jelentő ERM II rendszerbe. Ezzel párhuzamosan 2017. augusztus 16-án egy kiáltványt is kiadtunk, Hitvallás Európa mellett címmel. A Hitvallással társadalmi mozgalmat indítottunk útjára, amelyhez továbbra is bárki csatlakozhat: polgarivilag.hu/eurobevezetes.

Ennek célja, hogy megragadjuk az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjünk a még szorosabban egységesülő európai családunkhoz, az Európai Unióhoz. Ennek ma az euró mielőbbi bevezetése az eszköze és a szimbóluma. E véleményünket több közéleti gondolkodó osztja, akik nevüket adják az euró bevezetése érdekében indított mozgalmunkhoz.”

(MTI OS)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. szeptember 06. 11:59
Ehhez először a zsebeinket kellene uraim egyeztetni! (nyugodtan félre lehet fordulni az önellenőrzéshez)
tango47
2017. szeptember 05. 22:02
A sértettek duzzogását hallottuk.
luisbathhelena
2017. szeptember 05. 21:23
1.Az említett urak tán elmagyarázhatnák a nagy közgáz szakértelmükkel (lsd Jeszenszky) hogy Nagy Britannia, Dánia, Svédország miért maradtak ki az euróból ha az ilyen rohadt jó nekik (könnyedén teljesítenék a feltételeket). 2. Ugyanakkor az eurót használó Montenegrót az oroszok mellényzsebből megvették, tehát az euró használata a politikában nem tartja távol Putyint :-) 3. totálisan téves érzelmi-politikai megközelítésben szenvednek az urak. Pedig csak meg kéne vizsgálni a gazdasági előnyöket-hátrányokat. A legfőbb probléma az euró totálisan bizonytalan jövője, és a mögötte levő országok eltérő versenyképessége. A Dél mindig is szívni fog emiatt, a pénz meg megy a németekhez.
zakar zoltán béla
2017. szeptember 05. 18:16
Kóbor ebek és veszett kutyák!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!