Ez egy átkozott bizniszpárt

2016. november 13. 18:25

A Sas utcában a Fodor odaállított öt embert, hogy ők lesznek a párt vezetői. Korábban ezeket az embereket nem is láttam, leszámítva a Bősz Anettet. Rögtön láttam, hogy itt valami nem stimmel. Interjú.

2016. november 13. 18:25
Puza László
Nyugati Fény

Ön együtt alapította Fodor Gáborral a Magyar Liberális Pártot?

Nem volt alapítás, a Liberális Párt egy hazugságon alapszik. Amikor 2009-ben már látszott, hogy az SZDSZ a haláltusáját vívja, néhányan úgy gondolták, hogy megmentik az SZDSZ-t. Titokban létrehoztak egy fantompártot Demokratikus Centrum Unió névvel. (Ezen a néven indult volna 2010-ben az MDF-SZDSZ szövetség.) Összejöttek a kispesti SZDSZ-iroda kertjében, megírtak egy alapszabályt, lepapírozták, bejegyeztették, és aztán altatták ezt a pártot. Én sem tudtam róla akkor, jóval később tudtam meg. Ebből lett később a Liberális Párt.

Hogyan?

Egyszer csak kaptunk egy értesítést, hogy a Sas utcában pártalapítás lesz. Na most, ismereteim szerint egy pártot úgy alapítanak, hogy összehívják a leendő alapítókat, megvitatják a párt alapszabályát, demokratikus procedúrák szerint. Ehelyett a Sas utcában a Fodor odaállított 5 embert, hogy ők lesznek a párt vezetői. Korábban ezeket az embereket nem is láttam, leszámítva a Bősz Anettet. Kiállt velük a Fodor, és a törzsliberálisok csak néztek, hogy mi van itt.

Ön is gyanakodott?

 

Rögtön láttam, hogy itt valami nem stimmel. Beszéltem az esemény után Boruzs Andrással, aki azt mondta: ne aggódjak, ez nem érdekes, ez csak egy formaság. Ha megalakulunk és a bíróság bejegyez minket, utána kinyitjuk a belépési lehetőséget, új alapszabály lesz, teljes tisztújítás. Ez volt az ígéret. Ehelyett utána úgy kezdték el reklámozni ezt az 5 embert, mint a párt alapítói.

(...)

2014-ben a Liberálisok ellenjelöltet indítottak Bokros Lajossal szemben a főpolgármesteri posztra. Bokros annak összefogásnak a közös jelöltje volt, aminek a hátán Fodor bemászott a Parlamentbe pár hónappal korábban. Miért kellett ellenjelölttel gyengíteni az ellenzék esélyeit?

A legnagyobb marhaság volt, ahogy az MLP beszállt az önkormányzati választásokba. Bármifajta eredmény lehetősége nélkül, tudatosan gyengítve az ellenzéki jelöltet. Én jóval előtte figyelmeztettem a Boruzst, hogy égés lesz belőle. Azt javasoltam, hogy csak helybeli jelölteket indítsunk, és a kampányt a párt bázisának szélesítésére használjuk, ezt durván lesöpörték. Konkrét bizonyítékot nem láttam, de tartja magát a fáma, hogy minden egyes polgármester és helyi képviselő indítása után fejpénzt kapott a párt. Hogy honnan, nem tudni, de a politikában nincs olyan, ami mögött ne lenne valami érdek. Valakinek komoly érdeke fűződik hozzá, hogy töredezett legyen az ellenzék.

Igaz, hogy 2014-ben Fodorék 30 milliós OTP-hitelt vettek fel, hogy Bokros ellenjelöltjének, Bodnár Zoltánnak kampányoljanak?

Ezt mondják, igen, de Fodorék nem engednek belelátást a pénzügyekbe. Volt egy pénzügyi ellenőrző bizottság, aminek Rózsa Misi volt az egyik tagja és nagyon kutakodott. De ez egy végtelenül centralizált párt, még a helyi kampányokat is Szabadaiék tartották a kezükben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2016. november 14. 16:54
Fodor körül sohasem stimmeltek a dolgok. Ami a 2014-es MDF-SZDSZ koalíciót illeti, nagyobb szabásúnak gondolták Gyurcsányék Fodor személyénél. Úgy gondolták, Gyurcsány egyelőre háttérben marad és ha bejut a parlamentbe az MDF-SZDSZ, akkor széles Olajfa szövetséget építenek ki belőle és Gyurcsány is előbukkan. Ez hamvába hullt, miután az MDF-SZDSZ szövetség a HIT gyülekezet hátszelével sem tudott bekerülni a parlamentbe.
kjkj945
2016. november 14. 08:30
Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak.
jégecet
2016. november 14. 08:08
Remélem, ehhez Fodornak is lesz egy pár szava. Feri a sameszei által nekimegy a liberálisoknak - csak egy maradhat. :P
balbako_
2016. november 14. 07:50
Vihar a biliben...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!