Gyurcsány, Őszöd, rendőrterror

2016. szeptember 18. 10:54

Az őszödi beszéd jelentősége és politikai hatása időben és térben is messze túlmutat a 2006 utáni parlamenti cikluson, leginkább nem 2010 előtt, hanem azt követően befolyásolta a magyar belpolitikát.

2016. szeptember 18. 10:54
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Magyar Idők

„Az őszödi beszéd jelentősége és politikai hatása időben és térben is messze túlmutat a 2006 utáni parlamenti cikluson, leginkább nem 2010 előtt, hanem azt követően befolyásolta a magyar belpolitikát. Ha nincs őszödi beszéd, akkor a szocialista pártnak mégis lett volna egy nem túl hiteles, de legalább elmesélhető menekülőútja, hogy nem becsapták a választókat, hanem csak a választások után ismerték fel saját kormányzásuk katasztrofális következményeit.

A beszéddel együtt járó morális bukás mélyebb sebeket okozott az MSZP-nek, mint a kommunista diktatúrához kötődő utódpárti lét. Máig hat, sőt egyre inkább úgy tűnik: teljesen kiheverhetetlen.

2010 óta a baloldal ugyanott tart, ugyanazokkal a stratégiai nehézségekkel küzd, mint akkor. Gyurcsány Ferencet sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják.

Az őszödi beszédből és a kormány lemondásának elmaradásából következő radikalizálódás a Jobbik megjelenésével háromosztatúvá tette a magyar politikai térképet, és fél évtizeden keresztül döntő mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a jobbközép kormánynak öt éven át kétharmados többsége volt, és ma sem látszik, hogy bármely, önmagát baloldalinak nevező erő egy parlamenti választáson a közeljövőben esélyes kihívóként léphetne fel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2016. szeptember 18. 13:15
Öszöd hatása elsősorban abban rejlik, hogy megmutatta a szocialisták valódi arcát. Azt, hogy hazudtak reggel, délben meg este és amit lehetett mindent elkúrtak. A diktatórikus voltukat jól jellemzi; • A fejre és felsőtestre irányuló bakancsos lábbal végzett rúgásoktól kezdve, a rugós ólmosbottal (vipera) fejre leadott ütéseken át, a gumilövedékek és könnygázgránátok fejmagasságban való alkalmazásáig. • Számos esetben került sor olyan személyek rendőrök általi bántalmazására, megverésére, akikkel szemben ennek jogszabályi feltételei nem álltak fent, továbbá számos esetben bántalmaztak intézkedés alá vont személyeket azt követően, hogy már védekezésre, ellenállás tanúsításra képtelen állapotba került. • A símaszkos rendőrök törvényellenes módon nem viseltek azonosító jelet, így jórészt nem lehetett megállapítani a túlkapások elkövetőinek személyazonosságát. Az azonosító hiánya.
pemetecukor
2016. szeptember 18. 12:31
Tízév távlatából a zemberek sok dologot másképp ítélnek meg pro-és kontra, de én utólag is azon töprengek - ha már a téma aktualizálva lett - hogy, hogy nem volt az MSzP frakciójában egyetlen ember sem aki felállt volna és kikérte volna magának mind a stílust mind a tartalmat, mi volt az oka anno ennek a sztem elvtelen összezárásnak?? nyilván voltak a képviselők között számosan akiknek volt tisztes polgári munkája és nem főfoglalkozású politikusok ill.pártkáderek voltak így nem kellett volna "autófényezőnek" állniuk.
szamarhegy
2016. szeptember 18. 11:49
Mindent bele Fidesz média, valahogy életben kell tartani Gyurcsányt, meg a szocikat is!
OberEnnsinnen
2016. szeptember 18. 11:26
"Az őszödi beszéd jelentősége és politikai hatása időben és térben is messze túlmutat a 2006 utáni parlamenti cikluson, leginkább nem 2010 előtt, hanem azt követően befolyásolta a magyar belpolitikát." Sajnos, az a tény, hogy a veszett kutyákra emlékeztető rendőrség vezetői, parancsnoklói nem lettek elszámoltatva, velünk marad és züllesztő hatása semmit nem csökken, sőt: nő és szórja a vírusokat az emberek fejébe...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!