A közlekedés múltjáról és jövőjéről – a Közlekedési Múzeum újjáépítése

2016. január 16. 11:01

Célunk, hogy az új kiállítás bemutassa azt, hogy milyen volt a magyar vasút a legsikeresebb, világszínvonalú korszakában és miképp segítette a vidék fejlődését, vagy épp hogyan működött Budapest lényegében autók nélkül.

2016. január 16. 11:01
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid
Facebook

„Új, izgalmas és megtisztelő feladat a Közlekedési Múzeum újjáépítésének és újraalapításának irányítása. Az a célom, hogy az új múzeum Magyarország közlekedéstörténetét minden korosztály és az ide látogató turisták számára is érdekesen, a legmodernebb technológiák segítségével, 21. századi színvonalon mutassa majd be.

Úgy gondolom, manapság egy közlekedési múzeum feladata nem csak az, hogy az ország, a főváros és a vidék közlekedésének fordulatos múltját lexikonszerűen ismertesse, hanem az is, hogy a múlt sikereinek, hibáinak, tanulságainak segítségével a jövőről is szóljon, tudásközpontként is működjön.

A Városliget megújítása során újjáépülő múzeumban a kiállító- és a közönségforgalmi terek több ezer négyzetméterrel bővülnek, az évtized végére egy megjelenésében teljes műemléki rekonstrukción átesett, belül pedig 21. századi múzeum nyitja majd meg kapuját. A Közlekedési Múzeum egyedülálló történeti gyűjteménnyel rendelkezik, és az egyik legfontosabb közgyűjteményünk, melynek anyaga a millenniumi kiállításra vezethető vissza. Célunk, hogy az új kiállítás bemutassa azt, hogy milyen volt a magyar vasút a legsikeresebb, világszínvonalú korszakában és miképp segítette a vidék fejlődését, vagy épp hogyan működött Budapest lényegében autók nélkül, majd hogyan ment végbe a közúti közlekedés, az autózás fejlődése, térnyerése, milyen volt a magyar járműgyártás aranykora.
Mindez a múltról, a jelenről, de a jövőről egyaránt szól.

A következő időszak ezzel az izgalmas munkával telik majd. Arra bátorítok mindenkit, aki szereti a közlekedést, érdeklődött vagy érdeklődik a Közlekedési Múzeum, annak jövője iránt, ossza meg a véleményét, vízióját, ötleteit, tapasztalatait, javaslatait és ezzel is támogassa a Közlekedési Múzeum újraalapítását és újjáépítését! Köszönöm!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2016. január 17. 11:54
Dlágaság! Nem veszed észle, hogy múzeumba kelültél?! Ott pedig szépen lassan illik polosodni, az idők végezetéig! Ja, és kussban! Nem feledjük azt a borzasztó kerékpárosmániádat, ami szétbaszarintotta Budapest közlekedését!
OHM
2016. január 16. 16:22
a megfelelő sógort a megfelelő helyre! remélem ezt a fékezhetetlen agyvelejű takonymarcit elfelejthetem egy jóideig.(apicsába!)
Harangláb
2016. január 16. 13:30
Jó kezekben van a dolog, Dávid tehetséges gyerek. Mi már nagyon vájuk már, hogy újra megnyíljon a Múzeum!!! Hajrá Dávid, ne törődj az itt mocskolódókkal...lehet, életükben nem jártak még a Közlekedési Múzeumban...
korty
2016. január 16. 13:12
Elvan a gyerek, ha játszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!