A Balaton többet érdemel

2015. január 05. 12:04

A Balaton turizmusáért felelős szervezetek valamiért mindig „rendszergazdaként” viselkednek, lobbistaként, pénzosztóként tüntetik fel magukat, és erőből tárgyalnak mindenkivel, miközben maguk is költségvetési forrásokra ácsingóznak.

2015. január 05. 12:04
Varga Iván
Mi és a Balaton

Valóban sikeres e a Balaton, mint turisztikai régió, vagy csak a SZÉP Kártya, dobta meg valamelyest a múlt évi mérlegét? Kik és mit tesznek a Balaton marketingje, poziciónálása, termékfejlesztése érdekében? Jól vizsgázott e tekintetben az immár negyedik évébe lépett Balatoni Regionális TDM Szövetség? A válaszok jó részét, kedden a szövetség tagjainak kell megadniuk, tihanyi tisztújító közgyűlésükön.

Bár a KSH még dolgozik az elmúlt év turisztikai mérlegének összesítésén, biztosra vehető, hogy a Balaton régióban is valamilyen mérvű növekedést fognak mutatni a számok. A Balaton turizmusáért felelős személyek és szervezetek, láthatóan elégedettek, úgy érzik, jó munkát végeztek. Kétségtelen, hogy a mögöttünk hagyott évben sok újdonsággal szolgált a Balaton és térsége, de számomra kérdéses, hogy az évről évre jelentkező növekedés mögött az érintettek ténykedése, vagy csupán egy világjelenség (növekvő turizmus) és a pihenőkártya (belföldi turizmus ösztönzés) népszerűsége áll e?

»A Balatoni Regionális Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséggel egy olyan szervezet jött létre, amely azokat fogja össze, azoknak az erőit egyesíti, akik a régió turizmusáért felelősek: a régió turizmusának tulajdonképpeni tulajdonosai és letéteményesei.« – áll 2011. október 20.-án közzétett alapító nyilatkozatukban. Érdemes azt is megtekinteni, hogy mi mindent vállaltak magukra, és hogy ebből az elmúlt bő három évben mit sikerült teljesíteniük. A helyben, önállóan amúgy többnyire jól működő TDM-ek együttese, e tekintetben nem sokat tud felmutatni. Még egy nyamvadt honlapot sem, melyen az érdeklődő nyomon tudná követni a szervezet működését, megtekinthetné éves beszámolóit, mérlegét, terveit, és az elnökség, vagy a tagok elérhetőségét. Az átláthatóság pedig a mai világban igen fontos követelménynek tűnik, különösen egy ekkora feladathalmazt magára vállaló – állami támogatást váró – egylet esetében.

No de nézzük az eredményeket! Sajnos ezeket is csak szorgos kutatómunkával, sajtóelemzéssel tudja feltárni az ember. Létrejött (működik?) egy beszerzési klaszter, volt számos (a fentiek tükrében azt kell mondjam) önfényező sajtótájékoztató, egy 20 főt megmozgató flasmob, kezdeményezői és szervezői voltak a Happy Balaton (véleményem szerint elkapkodott) forgatásának, és persze lebonyolítói voltak a »szezonyitó«. Nyitott Balaton és az Ősszel is Balaton akcióknak. Ennyit találtam a sajtó tükrében. Az interneten keresgélve azonban belefutottam Hoffmann Henrik elnök számára készült (az eredményeket az ő olvasatában bemutató) perzibe, melyet valószínűleg majd a tisztújításon vetít le a leköszönő elnökség munkáját értékelő, tagszervezetek delegáltjainak. (Ha ezt összevetjük a fent linkelt célokkal… De mondom: nem az én feladatom megítélni ezt!)

A hivatkozott prezentációban »márkázás és termékfejlesztés«-ként bemutatott tavaszi és őszi mutatványok kétségtelen sikere abban áll, hogy megvalósultak. Korábban éveken át a Magyar Turizmus Zrt Balatoni regionális Irodája szervezte, Balatoni7 elnevezésű akciója lett továbbgondolva, feltupírozva, a feladattól megszebaduló állami szervezet, hathatós média támogatásával. A számomra értelmezhetetlen reggeli tornák, a pikniknek semmiképp nem nevezhető valamik és még sok érdektelenségbe fulladó momentum ellenére, e rendezvény sorozatok elvitathatatlan hozománya a nyitottbalaton.hu honlap létrejötte, mely végre valamelyest áttekintő képet ad az aktuális balatoni szezonális felhozatalról. Nagy kár, hogy kevesen tudnak róla, kevesen látogatják. Minderről Fekete Tamás alelnök kedden szintén prezentációt tart, melynekanyagára szintén rátaláltunk.

Hogy mindez sok e, vagy kevés 3 év távlatából egy a magát a régió turizmusáért felelős szervezetként definiáló regionális szövetségtől? Erről az “alulról szerveződő, érintett önkormányzatokat és vállalkozásokat tömörítő szervezet” taggyűlése dönt kedden Tihanyban.

Kívülállóként annyit tennék hozzá, hogy a Balaton többet érdemel! Aki sokat markol, keveset fog – tartja a népi bölcsesség. A kevesebb persze kétségtelenül több a semminél. (Mindezt csak azért vetem ide, mert semmilyen tényszámot nem ismerünk, mentségül szolgáljon az a Balatoni7 esetében is így volt, a hatékonyságelemzés mindig elmarad a Balatonnál – ez úgy tűnik a Balaton sajátja-, csak a KSH vaskos számai adnak valamilyen összemosott pasztell képet).

A Balaton turizmusáért felelős szervezetek valamiért mindig »rendszergazdaként« viselkednek, lobbistaként, pénzosztóként tüntetik fel magukat, és erőből tárgyalnak mindenkivel, miközben maguk is költségvetési forrásokra ácsingóznak. Valódi eredmények azonban nagyobb szerénységet, több érdemi összefogást, valódi nyitást feltételeznek a Balatonért tenni akaró, és tenni tudó önkormányzatokkal és civilekkel!

Látni kell, hogy a Balaton nem csak a part, a jól mutató balatoni statisztikákban szereplő vendégéjszakák harmadát adó Hévíznek is partnerséget kell biztosítani e régióban!

A Bakony-Balaton TDM mellé már odaállt a politika, a térség miniszteri biztost kapott, és honlapjukon ott az elérhetőségük, címmel, telefonszámmal, de nyilván nem ez sikereik egyetlen elsajátítható titka, mert nem utoljára mondom: a Balaton többet érdemel!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
H2oPok
2015. január 05. 18:16
Legyen szabad értelmetlen és drága korlátozások nélkül vizi rendezvényeket szervezni, amit a TDM-ek és a települések is segítenek, hogy ne a BALATON nélküli legyen a turizmusunk. Kéz a kézben dolgozzon egy ÉRDEKSZÖVETSÉGBEN MINDEN résztvevő! Bár ez illúzió? Annyira csak nem utálják egymást? Vagy inkább éhen halnak a versenyképtelen régióban? ÉBRESZTŐ!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!