M0-ás mizéria: a méltányos közteherviselés pofán törlése

2014. december 16. 08:11

Ma a magyar parlamentben a hatalom és az ellenzék kedélyes összeborulásának eredményeként a képviselők saját maguk számára garantált útdíjmentesség megszavazását szorgalmazták.

2014. december 16. 08:11
H_A
Hacsaknem

Cinkostársak ezek mind abban, ahogyan az utolsó emberi vonásokat levetkőzve, mindent áthárítanak azokra, akiknek az érdekeit állítólag képviselni hivatottak. Kormánypártoktól ellenzékig egy rothadó, erkölcstelen bagázs ez, nekünk meg újra emészteni kell. Lenyomták a torkunkon, hogy tökéletesen rendben van az, hogy havi pár ezerrel több marad ezeknek az éhező, rászoruló képviselőknek a zsebében, és hogy mi meg fizetünk. Magunk helyett is, helyettük is. Már nem is trükköznek, direkt bele az arcunkba. Ők már nem is szégyellik, 5000 forint évente nekünk meg ugye nem tétel.

Régóta értem én, hogy nincs ebben az országban tetves ellenzék, de mától ezt hivatalosan, alkotmányba is érdemes szögelni. Pedig semmibe nem került volna gerincességből, vagy legalább enyhe vigaszt nyújtó képmutatásból leszavazni ezt a méltányos teherviselést célzó kotorászást a nép zsebében. De nem, az ellenzék beleállt. Mi pedig fizetjük mától tovább az alapilletményüket, a lakhatásukat, a ruhapénzüket, a külföldi útjaikat, villás munkareggelijüket, szolgálati autójukat, sofőrjüket, és mostantól álljuk az útdíjukat is. Mert mi egy ilyen nagyvonalú népség vagyunk. És mert megérdemlik. És mert sajnos mi is őket.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2014. december 16. 11:08
"Régóta értem én, hogy nincs ebben az országban tetves ellenzék" Tévedsz, van, csak elhallgatják mindkét oldalról. https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=2n-6If24Iv4
ördöngös pepecselés
2014. december 16. 09:16
"Kunhalmi Ágnes (Facebook) A díjfizetés alóli mentességről ma van szavazás. Tegnap csak arról szavaztunk, hogy ma szavazunk róla." és akkor küldjük el a propagandista felforgató Szilyt és a 444et a kurva anyjába
A Kormány Hangja
2014. december 16. 08:37
Jó reggelt kívánok, magyarok! Úgy tűnik, a neten egyelőre túlsúlyban lévő balliberális propaganda ugyanazt fogja ma szajkózni. Mi ezt már megszoktuk, de nézzük is meg közelebbről, elfogulatlanul, a tényekre figyelve, miről is van szó. Egy praktikus módosításnak köszönhetően az Országgyűlés elfoglalt, szakadatlanul az emberek gondjainak megoldásán igyekvő képviselői számára megnyílt a lehetőség, hogy benzinkártyával fizethessenek a matricáért. Ez nem ingyenesség, hanem csak a díjfizetés egyszerűsítése. Az úthasználat díja természetesen kiegyenlítésre kerül akkor is, ha a képviselő ezt a lehetőséget választja, amivel egyébként időt takarít meg az üzemanyagkutaknál, nem csak a maga számára, de a sorban mögötte várakozó állampolgárok számára is. Erről van szó tehát: egy időt és energiát mindannyiunk számára megtakarító technikai módosítás az egész. Ezen hörög a ballib, ezzel akarja a magyarokat a magyar nemzeti kormány és a nemzeti kormány méltányos, igazságos, az emberek terheit csökkentő útdíjrendszere ellen uszítani. Nagy bajban lehetnek szellemileg, ha csak erre telik tőlük. Az pedig megszokott, hogy ha valami az embereknek jó, azt a ballib minden eszközzel megtámadja. Nekünk, magyaroknak nincs más dolgunk, csak figyeljünk a tényekre. Amelyek, ismétlem, a következők: először is, az állami bevétel az intézkedés hatására állandó marad, másodszor is, a választott képviselők és az emberek idejével pedig takarékoskodunk, s végül pedig ne felejtsük el, hogy ez csak egy lehetőség, nem kényszer. A tények előtt a ballib propagandának meg kell hátrálnia. Mint mindig.
káli
2014. december 16. 08:25
Húsz forintért még az annyukat is.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!