Skót népszavazás: késő bánat

2014. szeptember 15. 17:32

Tényleg a nép dönt, és adott esetben ez azt is jelentheti, hogy a szemünk láttára fog összeomlani a brit államalakulat.

2014. szeptember 15. 17:32
Ertsey Katalin
hvg.hu

„A skótok az északi tengeri olajbevételekből és a gazdaság szerényebben, de működő részéből képesek lesznek finanszírozni az új államot. De a brit köztisztviselői állások – amelyeket tömegesen telepítettek északra, hogy munkahelyet teremtsenek – egyszerre fognak eltűnni, ami súlyos csapás lesz. A befektetők számára pedig minden változás ijesztő, tehát félő, hogy skóciai részesedéseiktől szabadulnának, ahogy ez már el is indult. Mások szerint ezzel csak riogatnak a nagy angol bankok, hiszen a beteg City pénzügyi spekulánsai épp, hogy lehetőséget is láthatnak egy új piacban.


Az valóban üdítő, hogy az utca embere a folyamatos és érdemi vitáknak köszönhetően mindkét oldalon képes meggyőző érveket hozni. De a kampány véghajrájában előkerülnek a legcinikusabbak is. A legjellemzőbb attitűd talán a »nekünkmohácskell«. Ami számunkra persze ismerős érzés, édestestvérével az »annáljobbminélrosszabb«-bal együtt, de annál meglepőbb, hogy egy átlag brit számára is a kiábrándító és kiüresedett politikára az az érthető reakció: legalább majd ez a sokk felrázza a Westminstert, a londoni bennfentesek és a pénz által dominált politikai életet, és végre nem csak megbuktatja a kínos Cameront, hanem valamiféle konszenzust is teremthet a nemzeti minimumról. A végén még az is megtörténhet, hogy alkotmányt írnak, bár ezzel az elmúlt 4 évben szerzett tapasztalataim fényében a helyükben én nem sietnék.

A legdurvább netes kommentek – ne feledjük el, ezek itt jól nevelt britek – úgy fogalmaznak: már csak azért a látványért is megéri az elszakadás, amit az igen győzelme láttán fognak produkálni az urak, ahogy összeszarják magukat a meglepetéstől és rémülettől.

Ideiglenesen itt állomásozó külföldinek azért nem olyan vicces a látvány. Egy politikakutató számára, aki egy olyan országból érkezett, ahol épp nagy lendülettel építik az illiberális államot, egészen kivételes alkalom, hogy testközelből megvizsgálja: hogyan működik a demokrácia, amikor tényleg a nép dönt, és adott esetben ez azt is jelentheti, hogy a szemünk láttára fog összeomlani a brit államalakulat.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mystes
2014. szeptember 16. 13:08
Kedves Ertsey Katalin! Ha itt is a nép dönthetne, akkor egész középeurópát újra kéne rajzolni. Úgyhogy itt is összeszarnák magukat néhányan. Üdv
berzsian56
2014. szeptember 16. 08:02
A közeljövőben nem vennék világatlaszt, mert sűrün fognak változni az országhatárok. A következő a Doni Köztársaság,utána Katalónia. Megy ez, csak győzzük kapkodni a fejünket. Esetleg jön egy uj Kurdisztán, Irak egy kicsit összemegystb.
Ángyán Páván
2014. szeptember 15. 22:38
Katalin Ertsey is a Hungarian journalist and politician, member of the National Assembly from Politics Can Be Different National List since 2010. She is a member of the Committee on Consumer Protection since May 14, 2010 and Committee on Foreign Affairs since March 7, 2011. 1 személynek tetszik ez a téma Emberek, akiknek tetszik a(z) Katalin Ertsey Bezárás Nincs találat. Gondolom, ő maga volt.
Zsolt75
2014. szeptember 15. 22:35
Na. Csak sikerült kiókkumlálni, hogy a demokrácia nagyon-nagyon rossz is lehet, ha az emberek össze-vissza szavazhatnak, amire akarnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!