Egy Polyák nevű

2013. április 12. 16:18

Jobb helyeken inkább nem írnak semmit, minthogy nekirontsanak egy éppen csak eltávozott embernek. Mondom: jobb helyeken. A hvg.hu már régóta nem ilyen.

2013. április 12. 16:18
Pilhál Tamás
Pilhál Té

„Amikor az ember meghal, jobb helyeken nekrológot írnak róla, fölidézik a pályafutását, tevékenységét. Jobb helyeken még akkor is így tesznek, ha a megboldogult politikai ellenfél volt életében. Jobb helyeken inkább nem írnak semmit, minthogy nekirontsanak egy éppen csak eltávozott embernek.

Mondom: jobb helyeken. A hvg.hu már régóta nem ilyen.

A szélsőséges portálon egy bizonyos Polyák Gábor (2010-ben ő volt Bajnai ORTT-elnök-jelöltje) éppen most, a Szalai Annamária tragikus halála utáni másodpercekben látta elérkezettnek az időt, hogy jó alaposan belerúgjon egyet a Médiatanács volt elnökébe. Ezt írta ez a Polyák nevű: »Mi nem egy pályán játszottunk Szalai Annamáriával: ő hatalomtechnikus volt, abban az egyik legjobb. A szakmai érvek az ő szemében eszközt jelentettek. Amikor az ORTT-ben Majtényi László mellett dolgoztam, tapasztaltam, hogy többször is Majtényival szavazott, ha az érdekei úgy diktálták, lelkesen hivatkozott szakmai érvekre, ha viszont nem ez vezetett a céljai eléréséhez, könnyen átlépett az érveken, a korábban általa hivatkozott gyakorlaton, akár a jogszabály betűjén is. (...) Szalai Annamária végül egy olyan rendszert álmodott meg, és hozott létre, amely minden korábbinál kiszolgáltatottabbá tette a médiarendszer szereplőit, és minden korábbinál szorosabbra fűzte a politikai és a gazdasági érdekeket. Mindezzel kiválóan szolgálva a Fidesz médiapiaci és nyilvánosságbeli hegemóniáját.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2013. június 29. 13:13
Tomikám!Ne várj semmi emberi megnyilatkozást ezektől a szellemi szörnyektől.
micream
2013. április 18. 21:33
azért mégis furcsa az a párt amelyiknek darabolós gyilkosságot tervez a képviselője, elítélt gyilkost alkalmaznak, a szakértőjük idős embereket üt le és rugdal meg mert lassan mennek át az úttesten a kocsija előtt. ja és az elnöke baltás gyilkost enged szabadon kétes biznisz reményében. és a kéthéten belül javul a közbiztonság keretében erdélyi magyart vernek agyon rendőrök, aki a halála után már csak román állampolgár
micream
2013. április 18. 21:33
ja! a HVg volt az első igazi ellenzéki lap a komcsik alatt. amikor az ilyen pilhál, meg bayer félék még a komcsik konyakját itták, és egymást szervezték be az mszmp-be.
kamasuka
2013. április 18. 11:18
"A szélsőséges portálon" EPIC. Mintegy ciánista kuruc.info.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!