Élhetetlen vidék

2013. április 02. 08:57

Azt álmodtam, hogy ketten maradtunk ebben az országban Orbán Viktorral.

2013. április 02. 08:57
Andrassew Iván
Népszava

„Azt álmodtam, hogy ketten maradtunk ebben az országban Orbán Viktorral. Nyilván azért, mert olvastam a Facebookon Gerendás Péter üzenetét, amelyben azt közölte, hogy - neki is - elege van, és hat kiskorú gyerekkel elutazik. Elmegy. Vége. Mert ez egy élhetetlen vidék lett. Túlfasizálódott. 

Sokan örülnek. Sikerül megint elüldözni egy idegen szívűt! Menjen csak, menjen utána mind. Bejöttek a dumák. Az olyanok, mint az, hogy Konrád Györgyöt esetleg magyarnak nézik. Meg a többi: minden napra egy kis »magunkfajták meg magukfajták«. Nagy ára lesz ennek. A sivatag szép, de élni unalmas benne. Ha már az olyanok is mennek, mint Gerendás Péter, akiről minden eszembe jut csak az nem, hogy idegenszívű, hanem inkább az, hogy zseniális zenész, meg hogy szeretni való ember, ha elindul a vándorlás, akkor először csak ürül az ország, aztán kiürül. Mert az a hatalom, ami most itt van, először csak azokat üldözi el, akiket utál, aztán a sajátjait is, árulókat meg hűtleneket keresgél köztük, és a végén mindenkit elszekíroz innen. 

De mivel én semmiképpen nem megyek, a végén maradok majd Orbán Viktorral kettesben. Aztán vagy összebarátkozunk, vagy nem. Tulajdonképpen mindegy. Már se kérdésem, se mondanivalóm nincs hozzá.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2013. április 02. 15:08
Én meg azt álmodtam, hogy nélküled Andrassew Iván, mert te is végre aliyáztál!
magnamater
2013. április 02. 14:35
Nem tudom, ki ez a Gerendás, de vihetne magával sok mást, csak azokat éppen szaporítják,a többit meg sajna, kiirtják.
tóth mária
2013. április 02. 13:30
Mindhárman mehetnének! De, nem fognak elmenni, ez a mese része!
Szorgos Lajhár
2013. április 02. 13:15
Két kérdésem volna Andrassewhez. 1. A felesége most akkor Angliában dolgozik, vagy már nem? 2. Kapott választ Hugh Grantnek írt levelére?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!