Villám csapott a villámba

„Papíron bizarr felállás: a színjózan, powerpointos, progmatos svédek apró lépésekre lebontott ötéves tervvel szerződtetik az őrült tudós mikrobiológust, aki lobog és minden mondatával tabut dönt. Christer Sandahl az ex-sony ericcsonos minőségellenőrzési főnök és veterán borgyűjtő Badacsonyban fedezi föl magának a nyugdíjas napjait kitöltő feladatot: a világszínvonalúnak sejtett terroirból világfajtával kihozni a világszínvonalú bort.

Az első néhány évben a jó területek ellenére csak kettesben robog a szekér, aztán leigazolják a szomszédból - a Kézműves Borok Háza és a Pinceáron által korábban, a Bortársaság által tavaly fölfedezett - Bakó Ambrust, aki az első közös évjárattal (2010) azonnal éremesőt zúdít a Villa Sandahlra. Nem tudom, csak sejtem, hogy itthon alábecsüljük az öreg tőkék szerepét – hát, itt öreg tőkékkel dolgoznak, a birtok magját képező Zsuzsanna-ültetvény 30 éves, és Szeremleyék legendás, 30-40 éves rajnai rizling telepítéseinek egy részét is Sandahlék bérlik. (...)

Szerintem ezek a borok azok, amikről a Badacsony álmodott. És én is. Azt hittem, nem fogom megérni, hogy Magyarországról wachaui smaragd minőséget kóstoljak. És hiába matatok a fejemben, nekem magyar fehér még megközelítőleg sem ízlett soha ennyire. Politikailag korrekt közhely, hogy az alulról fölfelé, a fenntartható, a népfenséges, a kákávés, a nemzetépítő a támogatandó, de ha ez nem működik, én a fölülről lefelének is tudok örülni. Ha Badacsonyban és környékén elérte a kritikus sűrűséget a becsvágyó kis és középpincék sűrűsége – Válibor, Káli Kövek, Skrabski, Pálffy Gyula, Jásdi István stb. -, akkor Bakó Ambrus és a Villa Sandahl lehet az a villámcsapás, ami az őslevest életre delejezi.”