Az első katamarán regatta a Balatonon

2012. július 07. 10:17

Európa összes jelentősebb taván, valamint a tengerek partközeli szigeteinél is rendeznek tó- vagy szigetkerülő távolsági versenyeket katamaránok számára. Interjú.

2012. július 07. 10:17
Székely András
Kétszalag.hu

2010-ben már terveztétek, de végül nem rendeztetek versenyt a kis katamaránoknak a Kékszalag fesztivál keretein belül. A idei Kétszalag miben más?

2011 óta a Kékszalag csütörtökön rajtol, és szombat reggel 9-kor fejeződik be. Ezzel a szombati – szerintem legjelentősebb nap – program nélkül marad, mi pedig erre adtunk komoly alternatívát. Két éve már valóban fontolgattuk egy partközeli, bemutató kis katamarános verseny megrendezését a füredi hajóállomás előtt. Az Magyar Vitorlás Szövetség akkor is partner volt, de végül nem tellett rá a kapacitásunkból. A szervezés során nagy segítség, hogy amikor a Kékszalag befejeződik, a rendezőségtől több ember és motorcsónak is felszabadul, amit mi jól ki tudunk használni. Szintén fontos különbség, hogy a mostani versenyt már nem csak bemutatónak szánjuk – éles verseny lesz komoly távval!

Van-e hasonló versenyre példa a világban?

Számos hiányt pótol ez a verseny. A katamaránosok közül sokan versenyen kívül már – akár többször is – teljesítették a Kékszalag távját, de az mégsem egy hivatalos tókerülés. Minden hajós vágyik a Kékszalagra azzal a hajóval, amije van, azonban az érvényben lévő versenykiírás nem teszi lehetővé számukra az indulást. A hosszú távú regattákra egyébként külföldön bőven van példa, hiszen Európa összes jelentősebb taván, valamint a tengerek partközeli szigeteinél is rendeznek tó- vagy szigetkerülő távolsági versenyeket. A legnagyobb ezek közül a hollandiai Rond om Texel, ahol minden évben 500-600 katamarán rajtol el a sziget körbevitorlázására.

Milyen hosszú távú terveitek vannak?

A Magyar Vitorlás Szövetséggel abban egyeztünk meg, hogy a Katamarán Sportegyesület 2012-től minden évben megrendezi a KÉTszalag versenyt. A hosszú távú terv természetesen a verseny színvonalas megrendezése, és nemzetközi elismertségének megszerzése. Azt szeretnénk, hogy néhány éven belül ez a verseny – a hazai kéttestű vitorlázók mellett – a külföldi katamaránosok számára is egy vonzó versenyprogram legyen. (...)

Mekkora távot kell teljesíteniük a katamaránoknak, és mennyi idő alatt?

Olyan versenyt képzeltünk el, aminek a útvonala nem egyezik meg egyetlen más versenyével sem, a táv egy nap alatt biztonságosan teljesíthető, de emellett egy kissé trükkös is. Logikusan adta magát ezek alapján egy teljes kör a Balaton keleti medencéjében. Hogy mégse legyen egyféle második Fehér Szalag, a bójákat sokkal közelebb húztuk a parthoz, illetve betettünk egy plusz bóját is. A rajt a füredi hajóállomás előtt lesz, az első bója pedig a fűzfői öbölben. Innen Aliga felé veszi a mezőny az útját, majd a déli parttal párhuzamosan hajózva Zamárdinál fordul rá a füredi célra. Ezt a kört megfelelő szél esetén 2-3 óra alatt lehet teljesíteni, de késő délutánig kis szélben is beérnek a hajók.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!