Az Újpest olimpiai bajnok legendája, Nagy László a Mandinernek: Az ember már frászt kap, ki megy el a következő héten!

2022. augusztus 12. 16:11

Egészen vészjósló napok járnak az újpesti futballkedvelőkre: röpke egy hónap alatt három legendától is búcsúznak, hiszen Törőcsik András és Kardos József után a két világbajnokságot is megjárt, 56-szoros válogatott balhátvéd, Tóth József csütörtökön hunyt el.

2022. augusztus 12. 16:11
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A szurkolóknak is nehéz ezeket a veszteségeket feldolgozni, de vajon mit élhet át, aki mindhárom klasszissal együtt játszott, és jó barátságot is ápolt velük? A mindig vidám Nagy Lászlót is láthatóan lesújtották ezek a tragédiák.

- A temető lassan megtelik újpesti klasszisokkal, hiszen Göröcs Jánost sem rég vesztettük el (az újpesti aranycsapat klasszisa két és fél éve, 2020 februárjában hunyt el – a szerk.), komolyan mondom, az ember már frászt kap, hogy ki megy el a következő héten. Potyogunk rendesen…

- Kérem, segítse felidézni játékostársai klasszisát, személyiségét, hiszen mindhármukkal együtt játszott. Törőcsik András akár világklasszis is lehetett volna. Vele nem csak az Újpestben, hanem a válogatottban is együtt futballozott, egyaránt részt vettek az 1978-as világbajnokságon.

- Sokan, sokszor elmondták már, de

Azért is végig maximálisan koncentrálnunk kellett mellette, mert teljesen kiszámíthatatlan volt a játéka, nem csak az ellenfelek, gyakran mi sem tudtuk, hogy a következő pillanatban milyen váratlan dolgot húz meg éppen. A riválisok védelmét valósággal megbolondította, nem véletlenül imádta őt a közönség, jó pár ezer ember kizárólag miatta járt ki a mérkőzésekre. A nem túl szép emlékű argentínai világbajnokságra együtt jutottunk ki, sosem felejtem el, hogy az ő klasszisának köszönhetem, hogy a Bolívia elleni pótselejtezőn – csereként beállva - gólt szerezhettem. Egy előreívelést mellel, zseniálisan lekészített, nekem pedig csak a kaput kellett eltalálnom. Sajnos az argentinok elleni vb-nyitómeccsen 87 percig ütötték, vágták őt, nem véletlen, hogy elszakadt nála a cérna, és kiállították. Ez nem egy szép emlék, de Törővel azért volt élmény együtt játszani, mert melyik futballista nem szeret nyerni? S mivel ő állandó, potenciális gólveszélyt jelentett az ellenfél kapujára, több védő figyelmét is lekötötte, gyakran szerepeltünk együtt, győztes csapatban.

Törő a riválisok védelmét valósággal megbolondította Fotó: MTI/Németh Ferenc
Törő a riválisok védelmét valósággal megbolondította Fotó: MTI/Németh Ferenc

- Kardos József is egy kiváló képességekkel megáldott labdarúgó volt…

- Ő rá azért is gondolok különös szeretettel, mert nem csak csapattársam, hanem játékosom is volt 1985-1987 között, amikor Göröcs Titivel együtt irányítottuk az NB I-es csapatot. „Kard” hihetetlenül jó futballista volt, nem véletlenül nevezte el Szendrei Józsi Hierrónak, hiszen nagyon hasonlított a játékstílusa a spanyol világsztáréhoz.

Az Újpestben és a válogatottban is rendszeresen a védelem előtt játszott, ma úgy mondanánk, hogy szűrőként, hiszen tényleg mindent tudott a futballról; ha a labda a közelében volt, egyszerűen nem tudott elfáradni! A nyolcvanas évek elején Temesvári Miklós volt a vezetőedző, és gyakran a salakon edzettünk. Egyszer az volt a feladat, hogy a támadások során a labda nem juthatott be a 16-oson belülre.”Kard” mentalitására tökéletesen jellemző volt, hogy inkább annyiszor becsúszott, hogy leégette magáról a melegítőt, minthogy ne teljesítse mindannyiszor a feladatot. Más kérdés, hogy edzésen sosem szerette a fizikai felkészítést, de hát melyik futballista kedveli a labda nélküli sok futást? Sajnálom, hogy az élete végére egyedül maradt, jobban kellett volna vigyáznunk rá. Hiszen nem azt érdemelte, hogy a lakásában – miután rosszul lett, és elcsúszott a fürdőszobában – csak több nap után találjanak rá…

Tóth József 56-szor szerepelt a magyar válogatottban, két világbajnokságon vett részt. Fotó: mlsz.hu
Tóth József 56-szor szerepelt a magyar válogatottban, két világbajnokságon vett részt. Fotó: mlsz.hu

-  Az újpesti futball harmadik korszakos egyéniségét, Tóth Józsefet a napokban veszítettük el…

- Jokka egy igazi őserő volt, végigszáguldozta a meccset a bal szélen, éppen ezért nem csak a védekezésből, hanem rengeteg támadásból is kivette a részét. Egészen kiváló fizikai állapotára jellemző, hogy miután egyszer,

Játéktudására és fizikai felkészültségére jellemző, hogy a finnek még jóval 40 fölött is honosítani akarták, hiszen azt szerették volna, hogy az ő válogatottjukban is szerepeljen! Nem  tudom, hogy alakul az élete, ha nem tér haza, és kinn marad, de tény: az utolsó éveiben sok keserűség érte ezt a tündéri embert…  

Nyitókép Nagy Lászlót lesújtották a játékostársak tragédiái Fotó: Facebook/Nagy László

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2024. január 20. 09:28
Kolár Endre 64 esztendősen, 2014-ben hunyt el a Fülöp-szigeteken, méltatlan körülmények között. Ő is a nagy Újpesti Dózsa kiválósága volt, és a válogatottban is számítottak rá néhányszor.
Hyazinth
2024. január 20. 09:23
"...a következő pillanatban milyen váratlan dolgot húz meg éppen." Sajnos, az istenáldotta tehetségű Kesénél (mint ahogy a Honvéd Kocsis Lajosánál) sem lehetett tudni, melyik üveget húzza meg váratlanul: a borosat vagy a söröset. Mekkora talentumokat hagytak félig-meddig vagy teljesen veszendőbe menni az egykori futballgórék. Nyilván a játékosok felelőssége sem vitatható, mert azért például Fazekas László vagy Nyilasi elég korrekt pályát futott be, és külföldi klubjaikban ma is jó szívvel emlegetik őket.
Senior
2022. augusztus 18. 16:14
"Az ember már frászt kap, ki megy el a következő héten!" Laci kb. a korosztályom, nagy bulik voltak a Népstadion (nekem örökre az marad) beli kettősmeccsek Én sajnos a volt gimista osztálytársaimmal vagyok így.
Alcofrybas
2022. augusztus 15. 23:23
Magyarország - El Salvador 10:1 (1982) https://www.youtube.com/watch?v=sv243_hLIlk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!