Kalocsai Zsolt a Kékszalagról: a hosszú távú cél a dobogó első helye

2021. július 21. 16:58

Az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj július 22-én reggel kilenc órakor rajtol, s a címvédő csapat, az RSM 2 vezetője, Kalocsai Zsolt idén is nagyon kiélezett versenyre számít. A Mandiner Sportnak eképp nyilatkozott a felkészülésről és az esélyekről.

2021. július 21. 16:58
null

Bánfalvi Szabolcs interjúja

Hogyan sikerült az idei felkészülés, a koronavírus-járványt is figyelembe véve?

Az idei évben a koronavírus-járvány nem hátráltatta a felkészülést, ellenben tavaly sok nehézséget okozott. Idén relatíve korán összeraktuk a hajót és a technikát, március 31-én végeztünk a fejlesztési ciklusunkkal, akkor jött ki a műhelyből a hajó. Áprilisban elég rossz időjárási körülmények között vízre raktuk a hajót, s április végétől folyamatosan a vízen vagyunk. Az összes mérvadó versenyen részt vettünk, és ez összemérésre adott lehetőséget a többi csapattal. Ezekből levontuk a következtetéseket, néhány plusz fejlesztést végre kellett hajtani még a hajón.

Megnéztük, hogy a mi hajónk mit tud a többiekéhez képest,

és megvizsgáltuk azt is, hogy melyek azok a környezeti viszonyok, amelyekben lassabbak voltunk, hátrányban voltunk, és azokon a területeken próbáltunk javítani.

Milyen időjárási körülmények kedveznek a csapata hajójának, és mik okoznak nehézséget?

A mi hajónknak a gyenge szeles körülmények kifejezetten kedveznek, míg a nagyon erős szeles viszonyok között is jól tudunk menni, többször hajóztunk már így. Azonban létezik egy olyan közép széltartomány, ahol egy szélirány vonatkozásában kicsit hátrányban voltunk, ez a széllel szemben vitorlázás, azaz a krajcolás, ami 9 és 12 csomós szél esetében még nem annyira ízlett a hajónak. Tudtuk, mi a probléma, s ezen változtattunk. A versenyeken az összemérésben láttuk, hogy a versenytársak ebben jobban teljesítettek. Tisztában voltunk azzal, hogy milyen mértékű a hátrányunk, s ez alapján folytattuk a hajó tökéletesítését.

Tavalyi győztesként mi a csapat elvárása az idei versennyel kapcsolatban?

Idén is dobogó esélyesek lehetünk ugyanúgy, mint tavaly.

A dobogó bármelyik fokának örülnék, nagyon kiélezett küzdelem várható, sok remek csapat indul.

Azt látjuk, hogy négy-öt csapat lesz a komoly versenytársunk, ezek közül bármelyiknek van esélye az 53. Kékszalag megnyerésére.

Kik a nagy riválisok?

Kiemelném a Roland Gäbler kormányozta Black Jack katamaránt, a tavalyi harmadik helyezett Kaiser Kristóf irányította MKB-Prospexet, valamint a Fifty-Fiftyt, amelyet Józsa Márton kormányoz, és az örökös Kékszalag ranglistavezetőt, Litkey Farkast, aki szintén módosított idén a hajóján. Emellett indulnak még esélyes csapatok, mint a Nanushka Váradi Szabó János kormányossal, illetve a 2019-ben győztes Racing Django egysége Petrányi Zoltán kormányossal.

Az RSM 2 katamarán legénysége verseny közben. <br> Fotó: RSM 2 facebook
Az RSM 2 katamarán legénysége verseny közben.
Fotó: RSM 2 facebook

Említette, hogy tíz évnyi építkezés eredménye a tavalyi győzelem. Ezentúl a dobogó vagy a győzelem a hosszú távú cél is?

A hosszú távú cél a dobogó első helye. A következő években szeretnénk ezt fenntartani vagy fenntarthatóvá tenni, ha már ennyit dolgoztunk rajta.

Nyitókép: RSM 2 facebook

 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!