„Klímabűnözőket” keresve, szenzoros műholdakkal figyelnék meg a Földet

2021. december 26. 16:08

A Climate TRACE koalíció „klímabűnözőket” keresve tartaná megfigyelés alatt az egész Földet, miközben számos egyéb információ birtokába is jutna. Emellett a COP26 résztvevői igencsak álszent viselkedést tanúsítottak, amint erősen szennyező magánrepülőkkel érkeztek a klímacsúcsra arról papolni, hogy komolyan kell venni a globális felmelegedést.

2021. december 26. 16:08
null

Az Egyesült Nemzetek 2021. évi klímaváltozási konferenciája, közismertebb nevén a COP26 idén a skóciai Glasgowban került megrendezésre október 31 és november 13 között. A klímacsúcs hatalmas médiafigyelmet kapott, hiszen a találkozón a klímaváltozás legsürgetőbb kérdéseire keresték a megoldást a szakemberek, emellett azonban számos kritika is érte a rendezvényt.

Az egybegyűltek leginkább magánrepülőgépek és szuperjachtok tulajdonosai voltak, akiket látszólag foglalkoztat a környezetvédelem, gyakorlatilag a személyes luxusról már nem szívesen mondanának le a nagyobb jó érdekében. A találkozóra több mint 400 magánrepülővel érkeztek a résztvevők, mely becslések szerint összesen 13.000 tonna szén-dioxid-kibocsátást eredményezett.

Az esemény egyik szószólója Al Gore, amerikai politikus, üzletember és Nobel-békedíjas környezetvédelmi aktivista volt, aki a szén-dioxid kibocsátás visszaszorításával kapcsolatosan ismertette megoldási javaslatát. Véleménye szerint úgy lehetne a legjobban visszaszorítani a CO2-emissziót, hogy mesterséges intelligenciájú, szenzoros műholdakkal megfigyelik a Földet, bemérik a legtöbb károsanyag-kibocsátású helyszínt és közvetlenül kiiktatják a „bűnösöket”.

Al Gore kijelentette az MSNBC-nek adott interjújában, hogy a technológia mögé már fel is sorakozott az úgynevezett Climate TRACE koalíció, akik 300 műholddal, több mint 11.000 földi, légi és vízi érzékelővel, és a mesterséges intelligencia felhasználásával folyamatos megfigyelés alatt tartaná a Földet. A megfigyelések alapján pedig infravörös térképen megállapítható lenne, hogy pontosan honnan származnak az üvegházhatást okozó gázok.

Az interjú során Andrea Mitchell, műsorvezető felvetett egy jogos kérdést Al Gorenak, mégpedig, hogy mi fog történni a „klímabűnözőkkel”?

A befektetők, kormányok és a civil társadalmi aktivisták rendelkezni fognak azokkal az információkkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az adott szereplőket felelősségre vonják a tevékenységük miatt

– hangzott a válasz.

Az elit nem aludhat nyugodt lelkiismerettel

Az Európai Környezetpolitikai Intézet (IEEP) és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) új kutatása szerint 2030-ra az emberiség leggazdagabb 1 százalékának szénlábnyoma 30-szor nagyobb lesz, mint az elvárt határérték, ugyanis a Párizsi Megállapodás legambiciózusabb céljai szerint is maximum 1,5 °C-ot érhetne el a globális felmelegedés a század végére. A jelentés megjegyzi, hogy amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2030-ban a világ szén-dioxid-kibocsátásának 16 százaléka a társadalom leggazdagabb 1 százalékától fog származni.

Nafkote Dabi, az Oxfam klímapolitikai vezetője hozzátette, hogy akár egyetlen milliárdos űrrepülése generálhat annyi károsanyag-kibocsátást, amennyit a Föld legszegényebb egymilliárd embere összesen nem generál egész élete alatt.

Úgy tűnik, az elit társadalmi rétegnek ingyen jegye van a korlátlan szennyezésre. Tevékenységükből adódó túlzott kibocsátásuk pedig szélsőséges időjárási viszonyok kialakulásához vezet szerte a világon, és veszélyezteti a globális felmelegedés korlátozásának nemzetközi célkitűzéseit

– mondta Dabi.
 

A cikk szerzője Blősz Dalma

(Borítókép: Summit News)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BalázsSzabolcs
2022. január 03. 16:40
Tobben kérdezték már te tényleg ennyire hulye vagy ,vagy csak megjátszod magad?! Mind2 elmekortani eset!
DonCiccio
2021. december 28. 18:11
Köszönöm a pontosítást.
masikhozzaszolo
2021. december 28. 12:49
És tényleg. Egy pályázatot, aminek a lényege, hogy a műholdak segítségével kapott, továbbított adatokhoz a felhőből meg lehessen rendelni egy szolgáltatást, a fiam cége nyert meg. Ami ugye egy felhőben futó szolgáltatási program, ami a műholdak által érzékelt adatokat gyűjti, és továbbítja a megrendelőnek. Akinek alapvetően nincs műholdja, vagy ha van, az kevés. Gyengébbek kedvéért: A felhő sosincs az égben, az egy földön valóságban létező szerverpark, parkok összessége-hálózata irdatlan tárolókapacitással. Pl. egy műholdat követni Magyarországról (magyar műhold (pl. Radcube) csak néhány percig tartózkodik olyan helyen, ahol magyar antennával elérhetően lehet kommunikálni. Ezen szoftverrel meg körbemenés közben bármikor, mert a más megfigyelések, földi és űr adatait elérhetővé teszi, oda-vissza.
Knerten
2021. december 28. 06:26
198kibaszott4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!