Koronavírus: az sem mindegy, hány kilót mutat a mérleg

2021. március 13. 06:29

Azokban az országokban a legmagasabb a COVID-19 következtében elhunytak aránya, ahol jelentős a túlsúlyosak száma – derült ki egy kutatásból.

2021. március 13. 06:29
null
A világjárvány első évének adatai szerint a halálozások 88 százaléka olyan országokban következett be, ahol a felnőtt korosztály testtömegindexe (BMI) magasabb 25-nél, vagyis annál az értéknél, ahol a normális testsúly végződik és a túlsúly kezdődik. 

A 2,5 millió elhunyt 88 százaléka olyan országokból származott, ahol magasabb a túlsúlyosok aránya. Az életkor után a túlsúly a második legjelentősebb kockázati tényező a COVID-19 megbetegedésben - állapította meg az Elhízástudományi Világszövetszövetség friss jelentésében. 

A szóban forgó országok között Belgiumban a legmagasabb a halálozási arány, őket követi Szlovénia, majd az Egyesült Királyság, Olaszország és az Egyesült Államok. Vietnamban pedig a legalacsonyabb, ezért ott a legkisebb a járvánnyal összefüggő halálozási ráta.

Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, a tavalyi megbetegedése után az elmúlt hónapokban a fogyás, az egészségügyi kockázatok csökkentése és a túlterhelt Nemzeti Egészségügyi Szolgálat támogatása érdekében kampányolt. Jelenleg az országban a túlsúlyos koronavírus-betegek 67 százalékkal nagyobb eséllyel szorulnak intenzív ellátásra.

Az Elhízástudományi Világszövetség véleménye szerint a koronavírus és a súly probléma közötti összefüggések faji és etnikai egyenlőtlenségekhez is kötődnek. Mivel a latin és afroamerikai felnőttek körében magasabb az elhízás előfordulása, ezért valószínűsíthetően nagyobb arányban betegednek meg és vannak fokozodó tüneteik a vírus miatt.

Mivel a túlsúly világszerte évekre visszanyúló problémát jelent, az ENSZ szerint: az elhízás önmagában egy globális járvány.

Az Elhízás Világnapja alkalmából melyet március 4-é tartottak világszerte, a Magyar Elhízástudományi Társaság sajtóközleményében kiállt a Világszövetség álláspontja mellett miszerint az elhízással, mint kockázati tényezővel foglalkozni kell a döntéshozóknak.

Cikk szerzője: Sipiczki Fruzsina 
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!