Szeretnénk a hormonokra fogni, de ennél triviálisabb oka van az elhízásnak – Bedros J. Róbert a Mandinernek

2023. április 26. 06:30

Európában benne vagyunk a top háromban, a világon pedig a top tíz elhízott nemzet között szerepelünk. Most dolgozzák ki a felnőttkori elhízás hazai irányelveit – mondta a Mandinernek Bedros J. Róbert, a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, obezitológiai tanszékvezető, címzetes egyetemi tanár.

2023. április 26. 06:30
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Ami az elhízást illeti, Európában benne vagyunk a top háromban, a világon pedig a top tíz elhízott nemzet között szerepelünk. Mi ennek az oka?

Valóban benne vagyunk akár az európai, akár a világ toplistáiban. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazánkban a túlsúly és az elhízás népbetegség. Ennek alapvető oka, hogy többet eszünk a kelleténél. A sok bevitt többletkalória észrevétlenül, dekánként gyarapítja a testzsírt. Gondoljunk csak bele, ha egy év alatt heti (nem napi!) 150 kilokalóriával eszünk többet – körülbelül egy szelet vajas kenyeret jelent –, akkor egy év alatt egy teljes kilogrammal leszünk nehezebbek.

Ez a minimális és észrevehetetlen többletkalória-bevitel évek alatt akár tíz-húsz kilogramm hízást is jelenthet.

Sajnos még ennél is többet hízik a magyar.

Mindig is rosszak voltunk ebben a mutatóban, mi magyarok. Miért? 

Az elhízás vonatkozásában nem az elmúlt években kerültünk az élmezőnybe, hanem már évtizedekkel ezelőtt is ott voltunk. Ennek oka egészen triviális: a nem megfelelő életmód, azaz a sok evés és a kevés mozgás. Több tízezer éven át az emberiség nem dúskált a táplálékban. Ehhez a túlélés érdekében úgy alkalmazkodott a szervezet, hogy a kevés táplálékot is jól hasznosítsa. Az elmúlt alig száz évben azonban drámai változások következtek be az életkörülményeinkben: a nyugati típusú civilizációkban – így Magyarországon is – bőséggel áll rendelkezésre a táplálék, miközben a mozgás egyre inkább háttérbe szorult.

Ezért kulcsfontosságú a mennyiség: lényegében mindent lehet enni, csak mértékkel. De a magyar ember nemcsak eszik, hanem sajnos iszik is. Itt elsősorban az alkoholra gondolok, de nemcsak a szeszes italok, hanem a cukrozott üdítők, gyümölcslevek is sok kalóriát tartalmaznak.

Milyen arányban felelős a túlsúlyért a táplálkozás, a mozgáshiány életmód, és mennyiben a hormonok?

Az elhízás kialakulásában számos tényező vesz részt, nincs például egyelten „obez gén”, amely elhízáshoz vezetne. Az első számú felelős az elhízásért egészen egyszerűen az életmód. Ebbe beletartozik a többletkalória-bevitel és a kevés mozgás. A hormonok – bár sokszor minket is ezzel keresnek meg a betegek – nem nagyon játszanak szerepet a hazai elszomorító mutatók létrejöttében.

Sokan már-már reménykednek abban, hogy az elhízás valamilyen betegséghez köthető,

mert akkor ők valójában nem tehetnek az állapotukról és majd valamilyen gyógyszertől egy csapásra „elmúlik” a túlsúly. Tény, hogy a pajzsmirigy aluműködés hajlamosíthat a túlsúlyra, de alapvetően nem ez a fő probléma hazánkban.  

Fotó: Bedros J. Róbert,a Dél-budai Centrumkórház,– Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, obezitológiai tanszékvezető, címzetes egyetemi tanár, a képet készítette:Móricz-Sabján Simon
Fotó: Bedros J. Róbert,a Dél-budai Centrumkórház,– Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, obezitológiai tanszékvezető, címzetes egyetemi tanár, a képet készítette:Móricz-Sabján Simon

Milyen egészségügyi problémákhoz vezet az elhízás a szervezetben?

Az elhízás lényege a test zsírtartalmának felszaporodása és a zsírszövet működésének megváltozása.  Sokan azt hiszik, hogy a zsírszövet csak energiatárolásra szolgál, azonban ezen túlmenően legnagyobb endokrin szervünkként is tekintetünk rá, mivel jelentős mennyiségű hormont, hormonszerű és más jellegű anyagot termel, amely kihat a szervezet működésére.

Az elhízás gyakorlatilag az összes szervet, szervrendszert kedvezőtlenül érinti.

Az egyik legnagyobb kockázata a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának van, de az elhízás szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségekben is, amely közül a magasvérnyomás betegség a leggyakoribb. Mindezeken túlmenően számos rosszindulatú betegség kockázatát is emeli. És nem nehéz belegondolnunk, hogy a plusz kilók milyen terhet jelentenek a mozgásszervek, az ízületek számára.

Hogyan lehetne megelőzni az elhízást?

A gyermekkori elhízás az egész világon egyre jelentősebb probléma. A megelőzés már a terhesség előtt megkezdődik azzal, ha nem túlsúlyos vagy elhízott a lelendő anya. A szülést követően a szoptatás nagyon fontos a csecsemőkori elhízás megelőzésében, mivel az anyatej a csecsemő részére szükséges összes tápanyagot tartalmazza, miközben a tápszeres táplálással vagy az anyatej kiegészítésével könnyebben kialakulhat a túltáplálás. Kritikus időszak még a serdülőkor a túlsúly szempontjából. A szülői minta is nagyon fontos: sajnos elhízott szülőknek gyakran elhízott lesz a gyermeke is, az elhízott gyermek pedig többnyire elhízott felnőtté válik. Tartózkodni kell a magas energiatartalmú ételek fogyasztásától és mozogni kell. Ebben segíthet a bevezetett napi iskolai torna, ugyanakkor a szülők felelőssége megkerülhetetlen.

Hogyan lehetne szemléletváltást elérni a társadalomban?

amely kifejezetten az elhízás megelőzésével és hatékony kezelésével foglalkozik. A Szakmai Kollégium Belgyógyászat, endokrinológia, diabetológia és anyagcsere tagozata a vezetésemmel most dolgozza ki a felnőttkori elhízás kezelésének hazai irányelveit. Ennek gyakorlatba történő átültetése sokat lendíthet majd az elhízottak kezelésében és gondozásában.

Már 2007-ben a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaságot (MOMOT) is azzal a céllal alapítottam, hogy visszaszorítsuk az elhízást az aktív testmozgással gazdagított életmód népszerűsítésével. Emellett feladatunknak tartjuk a tudományos kutatások eredményeinek mielőbbi gyakorlati alkalmazását, valamint kiemelt figyelmet fordítunk az elhízás kísérőbetegségeinek felismerésére és megfelelő, több tudományterületet érintő kezelésére. Mérföldkőnek számít a hazai egészségügyben, hogy a Pécsi Tudományegyetem, illetve a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház együttműködésében önálló obezitológiai tanszék jött létre a vezetésemmel.

Az obezitológiai licencképzést évekkel ezelőtt dolgoztuk ki Simonyi Gábor és néhai Pados Gyula tanár urakkal együtt, így erre a képzésre már régóta lehetőségük van a téma iránt érdeklő szakorvosoknak. A tavaly ősszel elindult obezitológiai tanszék ezt a képzést egy lényegesen magasabb szintre emeli, mivel a graduális, a post graduális és a doktori képzésnek is meghatározó eleme lesz.

Vannak olyan veszélyes fogyási módszerek, mint a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére ajánlott injekciós toll és hasonlók. Mi a véleménye ezekről?

Valóban terjednek sajtóhírek arról, hogy a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére alkalmazott injekciós készítményeket sokan használják fogyásra is. Ezen belül is a heti egyszeri injekciós készítményekre gondolhatunk. Ezek hatóanyaga engedélyezve van testsúlycsökkentésre is, nemcsak a cukorbetegség kezelésére, ugyanakkor támogatott formában csak cukorbetegeknek írható. Fontos azonban tudni, hogy a gyógyszer önmagában nem hatásos, csupán kiegészítő szerepet játszik az életmódváltásban.

Veszélyes fogyókúrák sajnos vannak; ilyenek a nem orvosi ellenőrzés alatt végzett szélsőséges divatdiéták.

Ezek közé tartozik az igen alacsony kalóriatartalmú, vagy egyoldalú étrend, mely számos hiányállapothoz vezethet és életveszélyes szövődményeket is okozhat.

Milyen testtömegindextől számít valaki elhízottnak?

A testtömegindexét mindenki ki tudja számolni: a testsúlyt el kell osztani a méterben mért magasság négyzetével – az interneten számtalan kalkulátor elérhető – és 30 vagy e feletti BMI esetén nevezünk orvosi értelemben valakit elhízottnak.

Mit tegyen, aki ezzel a problémával küzd?

Aki ilyen magas eredményt kap, annak már érdemes háziorvosi beutalót kérni és felkeresni akár a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház szakrendelését. Itt az elhízott betegek kezelésében nyújt segítséget az obezitolgózus vezetésével egy szakemberekből (dietetikus, gyógytornász, pszichológus, a társbetegségeket kezelő specialista stb.) álló csapat. A rendelésen mindenekelőtt egy alapos állapotfelmérés történik. Ennek során megállapítjuk az elhízás mértékét, felmérjük a diétás szokásokat, megkeressük a lehetséges kísérőbetegségeket és tanácsokkal is segítjük a fogyni vágyok diétáját, mozgásprogramját, illetve szükség esetén gyógyszeres javaslatot is teszünk.

Mi nem engedjük el a beteg kezét – ez azt jelenti, hogy visszavárjuk rendszeres kontrollra a páciensünket, követjük az egészségi állapot javulását és azonnal segítünk, ha esetleg elakad a súlyleadás.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kbkbkb
2023. április 26. 15:04
Minden átlagember tudja, mitől lesz túlsúlyos. És az önfegyelem nem orvosi kategória.
Aurora Borealis
2023. április 26. 11:32
Fogyásra ott lenne az edzőterem. Szabadegyzésre akkor megy az ember, amikor belefer, kötetlen. Ennek ellenére kik vannak ott? Hát nem azok, akikre ráférne hogy fogyjanak (illetve bocs, ahova járok, ott szokott edzeni 2 túlsúlyos srác, respect nekik), de mindenki más alapvetően vékony, és alakformálás, tömegnövelés miatt jár. Előtte jógára jártam, ott is 20/1 volt dagadt, mindenki más vékony. Meg kell nézni amúgy mit esznek az emberek: zsírban/olajban kisutott, tocsogó vackok, cukros üdítők, kaloriadus tészták zsíros húsokkal, chips, ultrafeldolgozott kaják stb. Az egyik alapvető dolog lenne abbahagyni a cukorzabálást, lehet sokféle szénhidrát csökkentett lisztet is kapni, rizs helyett bulgurt enni, húshoz salátát vagy párolt zöldséget, chips helyett gyümölcsöt, reggelire zabkását stb. Igazából ott kezdődik, hogy sajnos a sok dagadt ismerősömnél 10/1 vagy 2 aki sportol, a tobbi csak panaszkodik h kövér, és irigykedik a vékonyakra, miközben napi 4-5 Hellt nyakal be Colaval, és zabálja a chipset a tv előtt. (true story).
de France
2023. április 26. 10:35
Itt, ebben a "cikkben" helye lett volna a felkészült újságíró kérdéseinek, mindazzal kapcsolatban amit az orvos elfelejtett megemlíteni. Vagy amit nem tartott fontosnak megemlíteni. Vagy amiről nincs tudomása. Konopas feladata lett volna, hogy okos kérdésekkel ráveszi interjú alanyát arra hogy arról beszéljen amit sajnálatosan elhallgatott. De ez van, amikor valaki nem újságíró, csak kérdező.
de France
2023. április 26. 10:10
Még mindig itt tart ez az orvos ? Szavai egyértelműen vádolják az elhízott embereket, stigmát hordoznak. Egy szó se arról, miért nyúlnak az emberek az olcsó, junk-food típusú eledelekhez, hogy ez egy égető társadalmi probléma, és hogy az elhízás minden országban szoros korrelációt mutat a szegénységgel, a lét bizonytalansaggal, a stresszel. Arról se beszél, mi az egészségügy sajnos nem jó hozzáállása a túlsúlyos emberekhez, hogy próbál az orvos, az ápoló bűntudatot kelteni bennük, ha nem képesek lefogyni. Ahelyett hogy módszert változtatnának az elhízás elleni kezelésben, ha egyik módszer csődöt mond. Arról se beszél, mi a reklámok, az agresszív marketingek szerepe, arról se, hogy árasztja el az egészségtelen áruk tömege az üzletek poltjait. Valaki foglalkozik ezzel ? Van e rájuk különadó vetve? Milyen egészségügyi politikája van az államnak, állami szinten, az elhízás ellen ? Mi van a gyerekkori elhízással, már az iskolás kortól? Mi van akkor, mint most, amikor az infláció még jobban megakadályozza az embereket abban hogy egészséges, drágább termékeket vásároljanak? Iszonyú felelőtlen, egyoldalú cikk, felelőtlen szavak egy orvos részéről. (Nekem nincs problémám az elhízással, nem azért vagyok felháborodva).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!