Elon Musk űrhajója a Marson túlra is vihet embereket

2016. szeptember 21. 11:30

A tervek szerint 2025-ben a Marsra induló űrhajó elvileg a vörös bolygón túlra is szállíthat utasokat. Kérdés, hogy hova.

2016. szeptember 21. 11:30

Elon Musk, a Space X alapítója számára nem elég, hogy olyan messzire küldjön embereket a világűrbe, mint előtte senki. A dél-afrikai vizionárius pénteken írta a Twitteren, hogy a növekvő távolság miatt Bolygóközi szállítórendszerre (ITS) nevezik át a Marskolónia-szállítót (MCT).

Egyes űrvállalatok a Holdat vették célba, a Vörös Bolygón bázisállomás alapítását tervező Space X és a Mars One viszont egy (óriási) lépéssel továbbmegy. Musk reméli, hogy a 2025-ben embereket szállító ITS előtt, 2018-tól kétévente fellövik az ember nélküli Dragon űrhajót.

Magáról az űrhajóról a Space X egyelőre hallgat. Az érdeklődők viszont arra számítanak, hogy a jövőheti Nemzetközi Űrhajózási Konferencián (IAC) Musk többet elárul róla.

A járművet emberek Marsra szállítására tervezik, hogy a bolygót élhető otthonná alakítsák át. Pletykák szerint metánmeghajtású lesz, ami a Mars talaj alatti jegéből és az atmoszféra széndioxidjából gyártható.

„A Földről vagy kirajzunk más bolygókra, vagy a kihalást kockáztatjuk. A kihalás elkerülhetetlen, és egyre többet teszünk is érte” – nyilatkozta Musk egy 2013-as konferencián.

A Föld mellett a Mars messze a naprendszer leglakhatóbb bolygója. Egyelőre még nem tudni, hogy a bolygóközi szállítórendszer hova máshova utazhat még. Mindenesetre figyelemmel kísérjük Musk jövőheti előadását.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. szeptember 23. 01:22
Dixtroy efftársban nehezebb lesz megtalálni az értelmet..mint a Marson emberi koloniát alapitani...
gudmen
2016. szeptember 23. 01:22
a libsibolsizsido NASA hátbaszurja az emberiséget.. de a fidesz résen van.. http://images.hvg.hu/image.aspx?id=ced4dbed-4af7-4051-a8dd-6535072c1d52&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
drkovax
2016. szeptember 23. 01:22
Látom weyerbélázol rendesen. Ez a KKP ökörsége. De ők legalább annak is tartják, csak te veszed be ...
apika2
2016. szeptember 22. 22:14
Mi lenne, ha ezt a bolygót mentenénk meg?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!