Litkey Farkasék nyerték a Kékszalagot

2016. július 14. 19:49

Az idei Kékszalagot Litkey Farkas nyerte Festipay hajójával. Litkeynek ez a tizenkettedik győzelme a Balaton-kerülő vitorlásversenyen, de az első, amit katamaránnal nyert meg.

2016. július 14. 19:49

Litkey Farkas nyerte Festipay nevű hajójával a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjat. A hajó csütörtökön 17 óra 34 perc után futott be.

A Kékszalag mezőnye csütörtök reggel kilenc órakor rajtolt el Balatonfüredről, a mezőny a szervezők tájékoztatása szerint 3-4 csomós, helyenként teljesen kihagyó északnyugati szélben kezdte a versenyt. Balatonkenesénél az RSM DTM fordult elsőként az Extreme Sailing Team és a Fifty-Fifty előtt. Siófoknál már az Extreme 40-es volt az élen, Tihanynál pedig a Fifty-Fifty vezetett, az első hajó alig 1 óra 40 perc alatt ért át a tihanyi szoroson. 

A Keszthelyi-öbölben ugrott az élre a Festipay és Vonyarcvashegynél már az élen vitorláztak Litkey Farkasék. A Festipay 14 óra 20 perckor elsőként vette a keszthelyi bóját, és már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A Festipay 8 óra 34 perc 6 másodperc alatt teljesítette a 155 kilométeres Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Keszthely – Tihany – Balatonfüred távot.

Az idei siker Litkey Farkas tizenkettedik Kékszalag-győzelme, de az első, amit katamaránnal ért el.

A 48. Kékszalag második helyezettje a Józsa Márton irányította Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán lett, 8 óra 40 perc 20 másodperccel, a harmadik helyen pedig egy Extreme 40-es katamarán, a Kaiser Kristóf kormányozta Extreme Sailing Team végzett 8 óra 48 perc 48 másodperces eredménnyel. A negyedik helyezett a Vándor Róbert irányította RSM-DTM Hungary GC32-es katamarán lett 9 óra 3 perc 55 másodperccel.

A 48. Kékszalag Erste World Nagydíj szombat reggel 9 óráig tart, addig kell az induló közel 450 hajónak megkerülnie a tavat. Náray Vilmos, a verseny kommunikációs vezetője elmondta, az előrejelzések szerint az északnyugati szél csütörtök este és éjjel erősödik, valamint pénteken is erős szél várható, ami komoly sportteljesítményt kíván a versenyzőktől.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2016. július 15. 00:01
ilyen gyorsan ??? - jó volt a szél !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!