Visszatelepítik a menyhalat a Balatonba

2015. július 01. 11:37

Megkezdte az egykor őshonos, majd kipusztult menyhal visszatelepítését a tóba a tihanyi kompkikötőnél a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal, amely az 1965-ös balatoni halpusztulás előtt még rendszeres horgászzsákmány volt a mólók kövezete mentén, eltűnését a kutatók szerint az angolnatelepítés okozta.

2015. július 01. 11:37

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) megkezdte az egykor őshonos, majd kipusztult menyhal visszatelepítését a tóba a tihanyi kompkikötőnél hétfőn. A társaság a nyár folyamán 200-300 mázsa fogható méretű pontyot is telepít a Balatonba. Szári Zsolt, a cég vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy a BHN egyik célkitűzése az eltűnt őshonos halfajok visszatelepítése a tóba. A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal, amely az 1965-ös balatoni halpusztulás (amit a vízbe jutott mezőgazdasági rágcsálóirtószer okozott) előtt még rendszeres horgászzsákmány volt a mólók kövezete mentén. 

 
A halfaj teljes eltűnését a kutatók szerint az angolnatelepítés okozta. Mivel 1991 óta nem telepítettek több angolnát a Balatonba, és a halászata miatt folyamatosan csökken az állománya, itt az ideje, hogy az őshonos menyhal ismét életteret nyerjen a tóban, betöltve szerepét a táplálékláncban, és növelve a Balaton halállományának diverzitását – fogalmazott a vezérigazgató. Elmondása szerint menyhal telepítésével eddig még nem próbálkoztak. Az első lépcsőben vízbe engedett 600-700 darab 200 grammos átlagsúlyú hal egy együttműködési megállapodás keretében a gödöllői Szent István egyetemről érkezett, a telepítés költségét a Balaton Halállományáért Alapítvány finanszírozta.
 
Szári Zsolt beszámolt arról is, hogy  az idén tavasszal 1,5 tonna compót engedtek a vízbe, amire ekkora tömegben korábban szintén nem volt példa. A nyár folyamán pedig a horgászturizmus kiszolgálása érdekében 200-300 mázsa fogható méretű pontyot telepítenek a tóba, főként a keleti medencébe, ahol a táplálékszegényebb víz miatt általában kevesebb a hal. Első lépésként 3000 kilogramm háromnyaras pontyot engedtek a vízbe Balatonkenesén a múlt csütörtökön.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2015. július 01. 20:21
"az idén tavasszal 1,5 tonna compót engedtek a vízbe, amire ekkora tömegben korábban szintén nem volt példa. A nyár folyamán pedig a horgászturizmus kiszolgálása érdekében 200-300 mázsa fogható méretű pontyot telepítenek a tóba" Ez talán válasz azoknak is akik értetlenkednek a balatoni halászat leállításán - azaz előbb hal kéne a tóba..
bolá
2015. július 01. 18:24
Hogyan szedik ki a busát a tóból?
bispora
2015. július 01. 17:21
Tényleg, és azért van az az idétlen bajusza az állán, hogy a sörhab se érezze már szarul magát...
pemete jakab
2015. július 01. 16:53
"Visszatelepítik a menyhalat a Balatonba" MENYhal mellett VŐhalat is telepíteni kellene, hogy szaporulat is legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!