Nyugalommal csábít a Samsara

2015. június 16. 14:15

A Samsara Fesztivál szervezői olyan eseményt szerettek volna létrehozni Siófokon, amelyen a hippi életérzést minőségi és természetközeli programokon keresztül, egyedi helyszínen adhatják át.

2015. június 16. 14:15

A Samsara Fesztivál azokat szeretné megszólítani, akiktől nem idegen a jó értelemben vett pszichedelikus fesztiválok hangulata, de nem hiányolják a dübörgő zenét. Mottója: szeretet, béke és egység – ahol a chill színpad a nagyszínpad. A helyszín Töreki, azon belül is egy 30 hektáros magántelek. Czinkóczky Csaba, aki Berecz Gabriellával együtt álmodta meg a Samsarát, a We Love Balatonnak elárulta: „Az alap mindenképpen a valós érintkezésekre, illetve a közösségi élményekre vonatkozó kielégületlenség volt. Az, hogy ellenpontozzuk a kirakat-szerepléseket, a virtuális világban való létezést valami igazán valódival”

 
A Samsara legfőbb inspirálói között a legendás Woodstock és Burning Man fesztiválok mellett olyan emberek szerepelnek, akik teljesen átadják magukat egy-egy tevékenységnek vagy épp a megfigyelés élményének. A júliusi fesztivál szervezői olyan eseményt szerettek volna létrehozni, amelyen a hippi életérzést minőségi és természetközeli programokon keresztül és helyszínen adhatják át. „A pszichedelikus szó sem jelent mást, mint a tudat módosult minőségét, és kár, hogy ezt manapság kizárólag a drogok vonatkozásában szokták használni” – árulta el Csaba. A zenei kínálat és a fesztivál mozgásos programjai is előidézik azt, hogy az ismert goa fesztiválokhoz képest itt sokkal kevesebb kábítószer formátumú tudatmódosításra lehet számítani.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!