Ökoturisztikai látogatóközpont lesz Badacsonytördemicen

2014. február 11. 11:14

A Balaton-parton elbontják a régi strand épületeit, helyükre újak kerülnek, továbbá vízi tanösvényt alakítanak ki, a bemutató épületben pedig helytörténeti érdekességeket állítanak ki.

2014. február 11. 11:14

Ökoturisztikai látogatóközpont épül Badacsonytördemicen a Balaton-parton: a régi strand épületeit elbontják, helyükre újak kerülnek, vízi tanösvényt alakítanak ki, a bemutató épületben pedig helytörténeti érdekességeket állítanak ki – jelentette be a település polgármestere. Vollmuth Péter elmondta: a strandot – amely a környék legrövidebb partszakasza – húsz éve nem használják, annyira lepusztult, medre pedig iszapos. Az ökoturisztikai látogatóközpont kialakításához nyert 188 millió forintból rendezhetik az elhanyagolt strand zöldterületeit, parkosítanak, virágosítanak, lebontják a nyolcvanas években felállított kiszolgáló épületeket és eszközöket, a 65 millió forintba kerülő medertisztítást és újraalakítást pedig a Balaton Fejlesztési Tanács, valamint a Veszprém Megyei Közgyűlés anyagi támogatásával oldják meg.

Az ökoturisztikai látogatóközpont első üteme tavaly ősszel elkezdődött, amikor is a parkban Herczeg Ferenc költő, író mellszobrát, R. Törley Mária szobrász alkotását elhelyezték, az író születésének 150. évfordulója alkalmából. Herczegnek szőlőbirtokai voltak Badacsonytördemicen, emlékét ma is állandó kiállítással őrzik a településen. A szobor felállításához a Nemzeti Kulturális Alaptól 45 millió forintot kaptak – ismertette a polgármester. Az ökoturisztikai látogatóközpont idén a közbeszerzési eljárások lebonyolítása után folytatódik: az új épületek kialakítása után parkosítanak, kajak- és csónakházat építenek. Innen lehet majd bérelni eszközt a vízi tanösvény megtekintéséhez: a tanösvényen a Balaton-parton fészkelő és ott átutazó madárvilágot, a nád élővilágát lehet felfedezni, akár természetvédelmi szakemberek vezetésével, akiket a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közvetít kérésre – tájékoztatott Vollmuth Péter.

Az ökoturisztikai látogatóközpont része lesz egy bemutatóhely, ahol a Balaton-teremben a tóval kapcsolatos, zömében a II. világháború előtti ábrázolásokat, fotókat mutatnak be, valamint korabeli fürdőruhákat, fürdőjeleneteket, azt, hogy miként nézett ki akkoriban egy vitorlás, stb. A másik, Badacsony-teremben helyezik el a több helyen is megfordult, „fedél nélkül maradt” velencei üveg mozaikot, ami egy badacsonyi szüretet ábrázol: Reischl Károly alkotása mellett emléket állítanak azoknak az íróknak, tudósoknak, közéleti személyiségeknek, akik valamilyen formában kötődtek Badacsonyhoz – sorolta a polgármester. Hozzátette: egy LEADER-pályázaton csaknem tízmillió forintot nyertek szőlészeti-borászati bemutatóhely kialakításához a település központi részén; hasonló létesítmény nincs Badacsonyban. Itt őrzik majd a környéken összegyűjtött, 50-60 fa szőlőprést, az 1800-as évekből származó hordófenekeket, többek között az Esterházyak nevével. Ide kerül majd az a félezer képeslap is, amely a Balatont és a Badacsonyt ábrázolja. Mindezzel a nyár közepére szeretne elkészülni az önkormányzat – mondta Vollmuth Péter.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szörftábor
2014. február 17. 21:01
Egy szörfiskola is helyet kaphatna ott?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!