Október végéig tart a balatoni hajózási szezon

2013. szeptember 30. 18:23

A menetrend szerint október 6-ig tartó hajózási szezont meghosszabbítják október 27-ig, bízva abban, hogy az „indián nyár” még sokakat csábít a Balatonhoz – mondta Kecskésné Horváth Tünde, a Balatoni Hajózási Zrt. marketing menedzsere hétfőn.

2013. szeptember 30. 18:23

Az elmúlt években már tett kísérletet az önkormányzati tulajdonban lévő társaság a hajózási szezon meghosszabbítására, aminek kedvezőek voltak a tapasztalatai, ezért is döntött úgy a cég, hogy az idén október utolsó hétvégéjéig még indít menetrend szerinti járatokat és sétahajókat. A járatok a Siófok–Balatonfüred–Tihany, illetve a Fonyód–Badacsony útvonalakon közlekednek, október 7. és 20. között hétvégenként, valamint október 23. és 27. között minden nap.

A sétahajók Siófokról, Keszthelyről, Badacsonyból és Balatonfüredről indulnak október 7. és 20. között hétvégenként, október 23. és 27. között pedig minden nap. A kompok óránként közlekednek, Szántódról 7.00 órától 19.00 óráig, Tihanyból 7.30 órától 19.30 óráig. Október 7. és 27. között az utolsóval csökken a járatok száma mindkét irányba, vagyis Szántódtól 18 órakor, Tihanyból 18.30-kor indul az utolsó komp.

Kép: Balatoni Hajózási Zrt.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szörfkölcsönzés
2013. október 01. 19:39
Szerencsére a szörf szezon nem csak október végéig tart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!