Fejlesztések a balatoni közösségi közlekedésben

2013. szeptember 17. 12:37

Közel hétszázmillió forintos, több tóparti települést érintő közösségi közlekedési fejlesztés kezdődött meg a Balatonnál uniós, illetve állami támogatással. A tervek szerint a fejlesztések jövő tavaszra fejeződnek be – tájékoztatta Fekete Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének gazdasági igazgatója az MTI-t kedden.

2013. szeptember 17. 12:37

A közösségi közlekedés fejlesztése a Balaton térségében című nyertes pályázatnak köszönhetően MÁV épületek és környező közterületek újulnak meg, buszmegállókat, buszfordítókat építenek, valamint a régió nagyobb vasút– és hajóállomásain egységes utastájékoztató rendszer segíti majd a közlekedők eligazodását. A projekt kedvezményezettjei a Balatoni Integrációs Kft., a MÁV Zrt., a Siófok és Balatonmáriafürdő önkormányzata, valamint a Balatoni Hajózási Zrt.  

A fejlesztéseket konzorciumi formában, egységes koncepció szerint valósítják meg a kedvezményezettek. A 677 millió forintos pályázati forrásból többek között rekonstruálják a vasútállomásokat Balatonszentgyörgyön és Balatonmáriafürdőn, továbbá megújul Fonyód állomásának peronrendszere is. Az épületek felújításakor a belső terek is modern arculatot kapnak, akadálymentesítik az épületeket, és több parkolóba térfigyelő kamerákat helyeznek ki. Balatonszentgyörgyön a vasúti csomópont mellett buszmegállót alakítanak ki, valamint utastájékoztató rendszert építenek ki, ami hat másik települést is érint.

A 10 százalékos önerőt igénylő projekt megvalósítása Siófokon, és Balatonmáriafürdőn kezdődött meg. Siófokon a fejlesztések elsősorban az autóbusszal közlekedőket érintik. Számos megállót korszerűsítenek, több buszfordulót, buszöblöt alakítanak ki, illetve utastájékoztatási rendszereket építenek ki, és az utasokat interaktív táblák is segítik majd a tájékozódásban. Balatonmáriafürdőn a vasút– és buszállomás teljes környezete megújul. 

A projekt érinti a hajózást is: a menetrend szerinti hajóval közlekedők számára Siófokon, Fonyódon, Balatonfüreden, Tihanyban és Badacsonyban építenek ki korszerű utastájékoztatási rendszert.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!