Kevés dolguk volt az életmentőknek a Balatonnál

2013. augusztus 05. 14:53

A Balatonon számottevően csökkent a vízből mentések és a súlyos balesetek száma, vízbefulladás az idei szezonban nem történt, ami rendkívüli eredménynek számít a korábbi évekhez képest – mondta Lengyel Norbert, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) strandi mentéscsoportjának vezetője hétfőn Balatonlellén.

2013. augusztus 05. 14:53

A VMSZ sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a vízi rendészet és a vízi mentők megelőző tevékenységének, valamint a fürdőzők felelősségteljesebbé vált viselkedésének tudható be, hogy idén a korábbi évekhez képest jóval kevesebb esetben kellett beavatkozniuk. A vízi mentőknek eddig kilenc esetben kellett vízből menteniük embereket és 60 súlyos esetben – például allergiás rohamoknál, csonttöréseknél – közreműködtek a bajbajutottak gyors és szakszerű orvosi ellátáshoz juttatásában.

A legutóbbi mentésre hétfőre virradó éjjel, Udvari és Örvényes között volt szükség. Az erős szélben egy horgász sodródott el a parttól 500 méterre, önerőből nem tudott kijutni a vízből csónakjával. A riasztás után Zánkáról indult érte mentőhajó. A bajbajutott 30 éves horgász minden előírt eszközzel – zseblámpa, mentőmellény, horgony, mobiltelefon – rendelkezett, ami megkönnyítette a mentési munkát.

A VMSZ ad szolgálatot több mint 50 balatoni strandon és valamennyi vízparti vagy medencés Erzsébet táborban is. Tapasztalataik szerint nem csökkent a vendégek száma a Balatonnál a korábbi évekhez képest, amit szerintük a könnyű sérülések tartósan magas száma is bizonyít. Eddig mintegy 2300 kagyló okozta vagy egyéb vágott, illetve zúzódásos sérülést kellett ellátniuk.

A vízi mentők közhasznú egyesülete sok diák számára biztosít nyári kereseti lehetőséget, és újabb jelentkezőkre vár, akik a vízi mentéshez szükséges képesítés megszerzése után szolgálatot adhatnak a balatoni strandokon a szezon hátralevő részében – mondta Lengyel Norbert.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sieger
2013. augusztus 05. 21:17
...és kevés pénzuk!
narancsos-kaméleon
2013. augusztus 05. 20:47
Az lenne a jó, ha egyátalán nem lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!