Balaton-átúszással jótékonykodik a brit nagykövet

2013. június 14. 10:21

A magyarországi brit nagykövet is átússza a Balatont, hogy így gyűjtsön adományokat a vízimentőknek.

2013. június 14. 10:21

Jonathan Knott a tervezett hagyományos Balaton-átúszás alkalmával, július 6-án vág neki az úszók között a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távnak, hogy adományokat gyűjtsön a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület (VMSZ) és brit testvérszervezete, a Királyi Nemzeti Vízimentő Intézet (RNLI) javára.

A nagykövet által indított kampány július 31-ig tart, az adományfelajánlás lehetőségeiről a www.vizimentok.hu honlapon lehet tájékozódni – közölte az egyesület csütörtökön az MTI-vel. A Balaton-átúszással és adománygyűjtéssel Jonathan Knott a vízi életmentéssel foglalkozó szervezetek munkájának fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, valamint a civil kapcsolatok erősítésének jegyében segíteni akarja a legjelentősebb magyar és brit vízimentő szervezetek közötti együttműködést.

A Balaton-átúszással gyűjtött adományokat egyenlő részben kapja majd a két kedvezményezett szervezet. A támogatást a tengeri életmentésre szakosodott brit RNLI tengeren használatos életmentő felszerelések beszerzésére, a VMSZ pedig a Balatonon végzett vízimentési munkához szükséges eszközök beszerzésére, illetve szakmai továbbképzések, tanfolyamok finanszírozására fordítja. A VMSZ Balatonon kívül Magyarország nyolc megyéjében van jelen, hatszáz fős tagsággal. Az egyesület magasan képzett önkéntes és hivatásos munkatársai a szervezet 1999. évi megalakulása óta több mint háromezer személyt mentettek ki a vízből, vagy láttak el a partokon.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!