A tavalyinál jobb pünkösdje volt a Balatoni Hajózási Zrt.-nek

2013. május 23. 09:44

Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén: a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva.

2013. május 23. 09:44

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére kifejtette: a forgalomban is jelentős emelkedést hozott a háromnapos ünnep, a kompon 6 százalékkal több utast, és 10 százalékkal több járművet szállítottak. A személyhajózásról elmondta, hogy a menetrendi hajózásban 5 százalékos növekedést ért el a társaság. Ugyanakkor a sétahajókon, programhajókon elért árbevétel 3 százalékkal elmaradt a tavalyitól. Az árbevétel összegéről üzleti titokra hivatkozva nem számolt be.

A cég 22 kikötőjében 25 személyhajóval és 4 komppal biztosítja a menetrend szerinti közlekedést a Balatonon, illetve a társaság üzemelteti a Balaton legnagyobb vitorláskikötő-láncát, amely 10 nagyobb és 11 kisebb kikötőből áll. A Balatoni Hajózási Zrt. közel 300 dolgozót foglalkoztat, a 2012-ben elért árbevétele megközelítette a 2 milliárd forintot.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!