Érvénytelen a kenesei népszavazás

2013. március 25. 10:29

A 2014-ben önállóvá váló balatonkenese-balatonakarattyai városrész településhatárai miatt kiírt helyi népszavazás érvénytelen volt.

2013. március 25. 10:29

Érvénytelen volt a 2014-ben önállóvá váló balatonkenese-balatonakarattyai városrész településhatárai miatt kiírt helyi népszavazás vasárnap – közölte a város jegyzője. Nánássy Elek elmondta: a névjegyzékbe 2994 főt vettek fel, ebből 1062-ben válaszoltak igennel vagy nemmel arról, hogy egyetértenek-e a leendő önálló Balatonakarattya szavazólapon ismertetett, tervezett határaival. Mivel az érvényességhez a választók több mint fele meg kellett volna, hogy jelenjen, a helyi referendum érvénytelen – tette hozzá. A népszavazáson 1053 érvényes szavazatot adtak le, 996-an nem értettek egyet a tervezett településhatárokkal, míg 57-en igen; az akarattyaiak mindössze tíz százaléka ment el voksolni – tájékoztatott a jegyző.

Tavaly Balatonkenese akarattyai városrésze helyi népszavazáson úgy döntött, hogy leválik a városról és önálló település lesz; a döntés-előkészítő bizottság kijelölte az új település elméleti közigazgatási határait. Vasárnap nemcsak az akarattyaiak, hanem az egész város szavazhatott arról, hogy egyetért-e ezekkel a határokkal. Balatonakarattya és Balatonkenese közigazgatási határairól a 2014-es választásokat követően a két különálló önkormányzat hoz döntést, ha nem tudnak megegyezni, bíróság dönt róla.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!