Ökoturisztikai látogatóközpont épül Balatonfüreden

2013. január 21. 11:55

Több száz millió forintot nyert Balatonfüred egy ökoturisztikai látogatóközpont létrehozására. A Tagore sétány északi oldalára tervezett, tájba illő, teraszos, kétszintes épületben egyebek mellett látványos – a Balaton élővilágát bemutató – akváriumok és foglalkoztató terem várja majd az érdeklődőket. A látogatóközpontot a tervek szerint a 2014-ben nyitják meg.

2013. január 21. 11:55

A Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközponthoz és sétányfelújításhoz nyert több száz millió forint pályázati forrást a balatonfüredi önkormányzat – tájékoztatta a város fideszes alpolgármestere az MTI-t. Hári Lenke elmondta: a 450 millió forintot európai uniós forrásból, turisztikai attrakciók kategóriában nyerte az önkormányzat, ebből valósítják meg a Tagore sétányon az ökoturisztikai látogatóközpontot. A tájba illő, teraszos, kétszintes épületben egyebek mellett látványos akváriumok és foglalkoztató terem várja majd az érdeklődőket. A tervek szerint az új turisztikai bemutató- és látogatóközpont a Tagore sétány északi oldalára épülne, nyugati részén igényes pihenőpark létesül. Az épület pavilonszerű elemei egy belső udvart ölelnek át.

A tervezett család- és látogatóbarát turisztikai központ egy komplex környezetismereti bemutatóhely, ahol édesvízi akváriumokban mutatnák be a Balaton élővilágát, mellette lenne kültéri bemutatómedence, valamint előadó-, foglalkoztató- és bemutatóterem is. A Balaton-felvidéki patakoktól kiindulva a tó jellegzetes élővilágának bemutatása a cél. Az akváriumokban valamennyi, a tóban élő hal megtalálható lesz, kisebb akváriumokban pedig kagylókat, ritka rákokat láthatnának az érdeklődők. A tervek szerint a halak mellett ladik, háló, lapátok, régi varsa is látható lesz, Balatonfüred testvérvárosának, a horvát Opatijának (Abbázia) köszönhetően az Adriai-tenger halaiból is kapnának ízelítőt a bemutatótérbe érkezők.

A pályázati pénzből a látogatóközpont mellett a Széchenyi István utca és az Aranyhíd sétányt is felújítják, összesen mintegy fél kilométer hosszon. A látogatóközpontot a tervek szerint a 2014-es idegenforgalmi szezonra nyitják meg, a Széchenyi utca már idén megújul, az Aranyhíd sétány felújítási munkálatai ősszel kezdődnek meg.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2015. január 22. 13:50
Balatonfüred már így is vonzó kiránduló-és pihenőhely, ez a létesítmény bizonyára még több turistát vonz majd.
gfischer
2013. január 21. 16:12
Inkább az illetékeselvtársakat mutassák be spirituszban.Akkor nem lenne látogató, és a többi lóvét értelmes dolgokra lehetne költeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!