Megújul a füredi Balaton-part

2013. január 11. 10:21

A balatonfüredi parton napozóteraszok, golfpálya, vizes játszótér és más fejlesztések is lesznek az idén. A turisztikai attrakciók fejlesztésére kiírt uniós pályázaton 81 millió forintot nyertek, ehhez pedig 51 millió forint önerőt biztosítanak.

2013. január 11. 10:21

Napozóteraszok, golfpálya, vizes játszótér és más turisztikai fejlesztések lesznek idén a balatonfüredi Balaton-parton – tájékoztatott a városgazdálkodással megbízott Probio Zrt. vezérigazgatója pénteken. Somogyi László elmondta: a turisztikai attrakciók fejlesztésére kiírt uniós pályázaton 81 millió forintot nyertek, ehhez 51 millió forint önerőt biztosítanak. A Kisfaludy strand keleti felében új lídót alakítanak ki, ősszel pedig a nyugati oldalon minigolfpályát 4,5 millió forintért. Az Esterházy strandon a móló betonfelületét esztétikusabb burkolatra cserélik 7,1 millió forintból, valamint napozóteraszokat alakítanak ki a partvédő művekhez kapcsolódva. Ugyancsak itt egy új, vizes játszóteret hoznak létre a gyerekeknek négymillió forintból – ismertette Somogyi László.

Az Esterházy strand főépületén napelemeket és napkollektorokat szerelnek fel összesen hatmillió forintért, ezek biztosítják a melegvíz- és energiaellátást - sorolta a vezérigazgató. Hozzátette: a főépület tetején két távcsövet is kihelyeznek 1,5 millió forintból. A projekt keretében a Kisfaludy strand medrét feltöltik homokkal, itt az áramlatok miatt ugyanis kimosódott, hínáros a meder. Homokot az Esterházy strandra is juttatnak, a két móló közötti területre – összesen 92 millió forintot költenek a feltöltésekre. Somogyi László kiemelte: a strandokon folyamatos a parkosítás, tavaly ősszel 140 fát ültettek el a fürdőhelyeken. A strandberuházások tavasszal kezdődnek el, a minigolfpályán kívül a tervek szerint nyári szezonra elkészülnek.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2013. február 15. 11:52
NA jól van, valaki még akar építeni ebben az országban. Csak ha kérhetem, ne úgy mint a Velencén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!