Kevesebb nyilvántartott álláskereső Veszprém megyében

2012. október 27. 10:35

Veszprém megyében összesen mintegy 14 ezer álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ szeptemberben, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 820 fővel kevesebben kerestek állást, mint egy évvel ezelőtt.

2012. október 27. 10:35

Szeptember végén Veszprém megye gazdaságilag aktív népességének 8,8 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. Az országon belüli, különböző szintű területi egységek munkaerő-piaci helyzetének összehasonlítására szolgáló mutató alapján Veszprém megye - Győr-Moson-Sopron megye, a főváros, valamint Vas, Pest és Komárom-Esztergom megye – után szeptemberben is a hatodik legkisebb mérőszámmal rendelkezett. A közlemény szerint a megye regisztrált álláskeresőinek számát továbbra is csökkenés jellemzi, amelynek mértéke nagyobb, mint országosan. A kilencedik hónapban megkezdődött az idegenforgalmi idényben foglalkoztatottak szokásos visszaáramlása, továbbá folytatódott a pályakezdők kirendeltségeken történő jelentkezése is.

 
Szeptember elsején indult el Veszprém megyében is az Első munkahely garancia elnevezésű program, amely a fiatal munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítását, az első munkahely, illetve a szükséges munkatapasztalat megszerzését segíti elő. A program keretében a munkaügyi központ 88 millió forintos támogatással, 173 fiatal munkába állását tette lehetővé – közölte a kormányhivatal. A hónap során 1.937 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók. Az új álláshelyek közül 731 esetben nem igényeltek támogatást a munkáltatók, míg 1.206 támogatás útján betölthető munkalehetőség volt.
 
A legnagyobb munkaerő-kereslet Pápa és Veszprém körzetében jelentkezett. Itt a támogatás nélküli és a támogatott munkahelyek számában egyaránt növekedés mutatkozik, mind az egy hónappal, mind az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A gazdaságilag aktív népesség a megye valamennyi foglalkoztatási körzetében kisebb arányban volt állás nélkül az országos átlagnál. A megyén belül a Balaton-parti térségek – Balatonfüred, Balatonalmádi, Tapolca –, valamint a megyeszékhely és Zirc körzetének munkaerő-piaci pozíciója továbbra is kedvezőbb a megyei átlagnál – áll a hivatal közleményében.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!