Felébredt a boros sajtó

2012. február 13. 11:49

Három nappal a Furmint Február után felébredtek az internetes boros médiumok, és most nagyjából mindenki a csütörtök esti kóstolóval foglalkozik Alkonyi Lászlótól több blogon át Ripka Gergelyig. Gyors szemle.

2012. február 13. 11:49

„Jó volt! Így aztán, ha valaki kihagyta a Furmint Február február kilencediki kóstolóját, alighanem hibázott” - adta meg az alaphangot a Tokajwine.net főszerkesztője, Alkonyi László hétfő reggeli írásában, amely a többiekkel ellentétben nem a kóstolt borokkal, hanem magával a rendezvénnyel foglalkozik. „Az esemény ugyanis mára a legátfogóbb fajtakóstoló lett Magyarországon. Különösen figyelemre méltó, hogy a látogatószámot tekintve a Furmint Február kóstolója úgy növekedett nagy eseménnyé, hogy közben nem adott fel semmit igényességéből” - fogalmaz a Tokaj-szakértő újságíró, majd megemlíti, hogy megmaradni egy határozott irányvonal mellett komoly dolog, és a legjobbakat kívánja 2013-ra.

Volt, aki pontozott és volt, aki nem

A Táncoló Medve blogon Ripka Gergely rövid benyomásokat tett csak közé, és nem is keveset. A szerző közel harmincféle bort kóstolt, a száraz palackozott tételekből Bott Judit, Orosz Gábor, a Spiegelberg-pince, a Királyudvar és a Balassa-pince furmintjait emelte ki, az idei hordóminták közül pedig Bott Judit, Demeter Zoltán, Berecz Stephanie, Losonci Bálint és a Pálffy-pince furmintjai tetszettek neki. A legtöbb pontot, vagyis nyolcat, a tokaji Hímesudvar 2002-es hatputtonyos aszúja érdemelte ki a blogon.

A Borrajongó blog két szerzője Ripkához hasonló mennyiségű tételt kóstolt„Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a furmint, ledobott ruhákkal!” - írják. Ezúttal eltekintettek a pontozástól, kiemelték viszont többek közt az AZ Nektár pince borait, a tállyai Szent Benedek pincészet borait, Balassa István 2009-es Mézes-Mály-furmintját, illetve Szepsy István 2009-es birtokfurmintját.

Megtalálták Szerencset

Az elsők között, már szombaton írt a rendezvényről a Pinceblog. A szerző a többiekkel ellentétben nagyobb figyelmet szentelt a somlói boroknak: a Györgykovács-pincénél náluk elmaradt a katarzis, a Spiegelberg-pince borait viszont magasan a legjobb somlóiként aposztrofálják a kóstoltak közül. A Tornai-borokról semleges véleményt írnak, Fekete Béláról viszont nagyon sokat, és jót: „Ezek az egyszerű, szép borok tehát szép és nosztalgikus gondolatokat keltettek bennünk, kicsit szomorúakat, hogy mára elmúlt az a régi-szép világ, amiben felnőttünk és megtanultuk ezt a szakmát, de mégis örömtelit, hogy valami eszünkbe juttatta azoknak a régi-régi délutánoknak az ízét az ismeretlen hősök pincéi előtt.” A szerző a szerencsi Árpád-hegyi Pincét említi még nagy felfedezésként. „Kóstolhattam gyönyörű furmintokat és jutott bizony csalódás is, még ha utóbbi csak elvétve fordult is elő” - összegezte tapasztalatait a Pinceblog.

A komplett boros sajtót megelőzte a HVG, amely már pénteken közölt egy cikket a Furmint Február nagykóstolójáról. Egy elég érdekes kezdéssel indul az írás, amely szintén megtalálta magának a szerencsi Árpád-hegyi Pincét, de pozitívan ír az abaújszántói Pendits-birtok biofurmintjáról és a Majoros-birtok 2010-es birskörtés furmintjáról. Sem a rendezvényt szervező Vinoport, sem a más boros rendezvényekről aktívan tudósító Borászportál nem közölt még cikket a Furmint Februárról.


Természetesen a Mandiner.bor is írt a kóstolóról, ezt itt olvashatják.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!