„Itt az ideje, hogy észhez térjenek az unió törvényhozói” – Orbán gondolatait idézte az osztrák külügyminiszter

2023. szeptember 02. 12:09

Az orosz piacról sokkal bonyolultabb a kilépés, mint amennyire azt sokan gondolják – húzta alá Alexander Schallenberg.

2023. szeptember 02. 12:09

„Interjút adott Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak” – szúrta ki a Magyar Nemzet. Mint a lap szombati cikkében rámutat, az interjú során a német tárcavezető beszélt az EU menekültügyi politikájáról, Ukrajnáról, de az Oroszország elleni szankciók is. Oroszországról szólva a német külügyminiszter például aláhúzta:

Oroszország továbbra is fontos az EU számára, és itt az idő az unió törvényhozóinak, hogy észhez térjenek.”

Az interjúban Schallenberg megvédte a Raiffeisen Bank Internationalt is, mivel kritikák érték, amiért még mindig Oroszországban vannak. Mint fogalmazott: az orosz piacról sokkal bonyolultabb a kilépés, mint amennyire azt sokan gondolják.

Ráadásul a háború kitörése előtt már Oroszországban jelenlévő nyugati vállalkozások több mint kilencven százaléka mind a mai napig megtalálható az országban – mutatott rá a tárcavezető.

Érdekesség, hogy erre korábban már Orbán Viktor miniszterelnök is rámutatott Tusványoson, még júliusban. „A nagy európai cégek nem akarnak leválni és kijönni Oroszországból” – közölte a magyar miniszterelnök. Erről itt olvashat bővebben.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. szeptember 03. 08:51
Nem a leválás nehéz, hanem hogy nem adnak helyette semmit. Ha ezek a cégek simán átköltöztethetnék az orosz profitot az USA-ba és jobb feltételek mellett még növelni is tudnák, akkor már rég nem lennén Oroszországban. De jelenleg az a morális alapállás, hogy írják le veszteségként minden ottani befeketetésüket, azt is ami profitot termel és amit otthagyni is drága. Úgy tűnik ezek tényleg nem gondolnak arra, hogy valaha ez a konfliktus reneződni fog.
survivor
2023. szeptember 02. 17:06
USland, USland, über alles !
Medici
2023. szeptember 02. 14:13
"Európai Bizottság: Se hitel, se támogatás, amíg a kormány nem tud megállapodni a bizottsággal a jogállamisági kérdésekben" Láthatóan megy az "észretérés". Navracsics Tibikének pedig forró csókjainkat küldjük. Egy részét tartsa meg magának, a többit ossza szét a magyar kormány tagjainak. Az elsőt feltétlenül az Európai Uniót éltető miniszterelnökének adja!
letsgobrandon-2
2023. szeptember 02. 14:07
a libsiket nem érdeklik olyan elvont tudományok , mint a földrajz, vagy a matek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!