A lengyel agrárminiszter felszólította Ukrajnát, vonja vissza a WTO-hoz benyújtott panaszát

2023. szeptember 27. 17:54

„A gabonát illetően szilárd az álláspontunk. Ukrajnából származó gabona nem léphet be a lengyel piacra” – szögezte le Robert Telus.

2023. szeptember 27. 17:54
null

Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter ukrán kollégájával, Mikola Szolszkijjal folyatott szerdai online megbeszélésén arra szólította fel Kijevet, hogy vonja vissza az ukrajnai gabonaimportra vonatkozó varsói embargó miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát.

A gabonát illetően szilárd az álláspontunk. Ukrajnából származó gabona nem léphet be a lengyel piacra. Ez a panasz alaptalan” – idézte a lengyel PAP hírügynökség Telust. Az ukrán agrártárca a honlapján közzétett közleményében azt írta, hogy megvitatták a Lengyelországba irányuló mezőgazdasági exportra vonatkozó ukrán cselekvési tervet is, különös tekintettel az ukrán kormánynak a mezőgazdasági vállalkozói engedélyek kiadására vonatkozó új eljárására. 

Ezt is ajánljuk a témában

Megállapodtak, hogy egy hét múlva ismét visszatérnek erre a kérdésre.

Szolszkij emellett közölte, hogy a következő napokban Ukrajna, Lengyelország és Litvánia mezőgazdasági miniszterei háromoldalú találkozót tartanak az állategészségügyi ellenőrzések átadásáról az export célországnak a Lengyelországon keresztüli tranzit javítása érdekében. Az ukrán agrárminiszter kifejtette, hogy hasonló eljárásról kell megállapodni a Németországba irányuló mezőgazdasági termékek lengyel területen keresztüli tranzitjára vonatkozóan is. Emlékeztetett arra, hogy augusztusban egy ilyen ellenőrzési mechanizmusról született megállapodás Magyarországgal és Szlovákiával.

(MTI)

Nyitókép: Mezőgazdasági gép Harkiv régióban. Fotó: Vyacheslav Madiyevskyy / NurPhoto / AFP 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dios1968
2023. szeptember 27. 19:53
Miért kellene visszavonni? Nem kell a feljelentés ellenére kell megmutatni nekik, hogy akkor sem vihetik be a terményt bár hová is reklamálnak
nempolitizalok-0
2023. szeptember 27. 19:15
Megtámadják ukrajnát és az oroszokkal osztoznak. Kárpátalja pedig a mienk, lengyel-magyar-orosz barátság.
southwind-2
2023. szeptember 27. 18:45
felszólította? térdeljen le és könyörögjön zelenszki cár előtt
luisbathhelena
2023. szeptember 27. 18:06
Nos nekem nincs kifogásom az ukrán gabona német területre szállításában. Akár EU pénzből. Vagon lehegesztve, szerelvényen fegyveres őr Ausztriáig. Aztán feéőlem kiboríthatják akár Miklósfaluban...(Nickelsdorf)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!