Globális trendek 2040: high-tech utópia és éhséglázadások a titkosszolgálati jelentésben

2021. április 09. 08:31

Egy amerikai titkosszolgálati jelentés szerint a Nyugat és Kína közötti rivalizálás fokozódása várható a közeljövőben.

2021. április 09. 08:31
null

A Nyugat és Kína közötti rivalizálás fokozódása várható a következő húsz évben, amelyet a katonai erőviszonyok változása, a demográfia, a technológiai verseny és a „kormányzati modellek közötti, egyre erősödő megosztottság is táplál” – hangsúlyozta friss jelentésében az amerikai hírszerző szolgálatokat összefogó Nemzeti Hírszerzési Tanács (NIC).

A „Globális trendek 2040: egy versengőbb világ” című dokumentum szerint a következő évtizedekben komolyabb kihívást fog jelenteni az éghajlatváltozás, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek, a járványok, valamint az államok közötti és azokon belüli konfliktusok. Arra is rámutattak, hogy bizonyos problémákat így is súlyosbított már a koronavírus-pandémia, amelynek hatásai még évek múlva is érezhetők lesznek.    

A járvány új időszámítást nyitott

A mostani járvány feltárta és esetenként mélyítette az egészségügyi ellátás egyenlőtlenségeit, megnövelte az államadósságot, felerősítette a politikai polarizációt és a nacionalizmust, súlyosbította az egyenlőtlenségeket, fokozta a bizalmatlanságot a kormányok iránt, rávilágított a nemzetközi együttműködés kudarcaira – olvasható a jelentésben.

E szerint eközben lelassult az előrehaladás a szegénység, a járványok, továbbá a nemek közötti egyenlőtlenségek elleni küzdelemben.    

Mint írták, a regionális hatalmak és a nem-állami szereplők a közeljövőben a jelenleginél is nagyobb befolyással fognak rendelkezni, és ez valószínűleg

Öt forgatókönyvet vázolt fel az NIC

Az NIC öt lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a világ 2040-es állapotáról. A legderűlátóbb szerint a demokratikus kormányzatok végül eredményesebbnek bizonyulnak a tudományos kutatás és a technológiai innováció támogatásában, és ez gazdasági fellendülést hoz számukra, így képesek lesznek megküzdeni a hazai kihívásokkal és a nemzetközi versenytársakkal. A legpesszimistábban azt emelték ki, hogy a koronavírus-válság és a globális felmelegedés zavarokat okoz majd a globális élelmiszer-ellátásban, ami sokak halálát okozó zavargásokhoz vezethet.    

A nemzeti hírszerzési igazgató hivatala alá rendelt ernyőszervezet négyévente, az új elnöki mandátum kezdetének környékén ad ki ilyen jelentést. Ebben a nemzetbiztonsági környezetet a következő húsz évben meghatározó politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb trendeket értékelik. 

„Célunk, hogy segítsünk a döntéshozóknak és az állampolgároknak felkészülni a jövő lehetséges irányaira” – közölték a szakemberek, rámutatva, hogy nem írtak konkrét helyzetek esetleges alakulásáról, inkább általánosabb tendenciákat vizsgáltak.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2021. április 10. 20:31
A jövőről egy dolgot lehet biztosan tudni: hogy nem lehet tudni. A nagy jósok (pl. a tőzsdén) azt csinálják, hogy a mostani állapotokat kivetítik a jövőre, megszorozzák a fejlődéssel stb. És ez működik is azzal a feltétellel, hogy amíg minden így megy, addig minden így fog menni. Kivéve, ha nem. Pl. 1912 márciusban nyugodtan számolhattál arányosan növekvő bevétellel a következő évre, meg 13-ban is, csak a második esetben nem jött be. Meg az étteremben is számolhattál 2019-ben, hogy 2020-ban mennyi lesz a bevételed és erre mennyi adósságot vehetsz fel. :-)))))) Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Úgy kell élni, hogy az előző évekből kivetítjük, hogy mi fog következni, de közben tartalékot képzünk a jövőre. Aztán majd lesz valami.
Akitlosz
2021. április 09. 17:36
A titkos atombunker a kertben a föld alatt mindig praktikus felkészülés az akármilyen jövendőre is. Abban akár évekig is el lehet lenni kimozdulás nélkül. Már ha előtte jól fel volt készítve a bunker erre.
Intel
2021. április 09. 09:57
A kínaiak megeszik a tesze-tosza nyugatiakat.
darázs
2021. április 09. 09:51
"A legderűlátóbb szerint a demokratikus kormányzatok végül eredményesebbnek bizonyulnak a tudományos kutatás és a technológiai innováció támogatásában, és ez gazdasági fellendülést hoz számukra" fogadjunk hogy 2040re meglesz az 549. gender ami már covidtűrő verzióban is megrendelhető lesz a vuhani gyár fejlesztő mérnökei szerint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!