Niedermüller lett az Európai Szocialisták kincstárnoka

2014. június 25. 12:19

A DK-s Niedermüller Pétert választotta kincstárnokává az Európai Szocialisták képviselőcsoportja. Niedermüller így a frakció munkáját koordináló 12 tagú büróba is bekerült.

2014. június 25. 12:19

A mandátumának befejeztével távozó, MSZP-s Herczog Edit után a Demokratikus Koalíció politikusát, Niedermüller Pétert választotta meg szerdán a képviselőcsoport kincstárnokának az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének 191 képviselője egyszerre döntött a képviselőcsoport munkáját irányító, koordináló 12 tagú testület, az úgynevezett büró tagjairól. A büró a frakció elnökéből, Martin Schulzból, 10 alelnökből és a kincstárnokból áll. 

A képviselőcsoport a szociáldemokraták által követendő programról is döntött. A képviselők azt várják a következő Európai Bizottságtól, hogy ösztönözze a befektetéseket, lépjen fel a munkahelyteremtés és a fenntartható fejlődés érdekében, valamint a szegénység és az egyenlőtlenségek ellen.

Martin Schulz, a képviselőcsoport elnöke, és a szociáldemokraták jelöltje az EP elnöki posztjára, politikai változást sürgetett. Mint mondta, a szociáldemokraták mindig is ellenezték a stabilitási és növekedési paktum felépítését és végrehajtását, az új bizottságnak pedig stratégiát kell kidolgoznia a hiányosságok orvoslására, valamint a meglévő szabályok olyan végrehajtására, amely előmozdítja az állami beruházásokat, a fenntartató fejlődés és munkahelyteremtés erőteljesebb támogatását.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. június 25. 15:34
Nem kell lebecsülni a szoci vagyont... Csak nem olyan helyen kell tartani, ahol hamar rábukkannak!Niedermüllert azért kellett kiküldeni, nehogy hamis útlevéllel császkáljon a titkos suska után. EU-s útlevéllel nagyon sok "adóparadicsomba" el lehet jutni. A testőr szerepét Molnár Csaba vállalta! Azóta veregetik egymás vállát, hogy túljártak mindenki eszén... Csak nehogy valami "Éhség menet "félbe keveredjenek! Az éhes ember rögtön gyanús lesz!
balbako_
2014. június 25. 15:05
Ez hülye ötlet volt szocik. Magyar kriptokomcsira pénzt bízni őrültség! De majd megtudjátok. (Az Apró klán már dörzsöli a markát)
Akitlosz
2014. június 25. 14:37
Mert milyen kincseik vannak az európai szocialistáknak? Csak nem náluk van a Seuso kincs maradéka?
Locassen
2014. június 25. 14:25
Ha ez így megy tovább, Feri lesz a következő EB elnök. Fusson, ki merre lát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!