Körülaknázná magát Ausztrália

2023. január 23. 10:49

„Intelligens” tengeri aknákkal akarja körülbástyázni tengeri útvonalait és kikötőit Ausztrália.

2023. január 23. 10:49
null

Ausztrália felgyorsítja a korszerű tengeri aknák beszerzését annak érdekében, hogy felségvizeire telepítse azokat, és ezáltal jobban meg tudja védeni tengeri útvonalait és kikötőit a „potenciális agresszoroktól” – közölte hétfőn az ausztrál védelmi minisztérium. A beszerezni kívánt, úgynevezett intelligens tengeri aknák különbséget tudnak tenni katonai és az egyéb típusú hajók között – tette hozzá a tárca szóvivője a közleményben. 

Bár hivatalosan további részleteket nem közöltek, a Sydney Morning Herald című napilap hétfői beszámolója szerint Canberra akár egymilliárd ausztrál dollárt (251 milliárd forint) is költene a csúcstechnológiás, víz alatti fegyverek beszerzésére. A védelmi ipari forrásokra hivatkozó tudósítás szerint a szövetségi kormány hamarosan bejelenti, hogy szerződést köt „jelentős számú” tengeri akna megvásárlására egy európai fegyvergyártóval.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök az ABC helyi televíziónak azt mondta: egyelőre nem árul el részleteket, mert a nemzetbiztonságot érintő ügyről van szó. Hangsúlyozta azonban:

gondoskodnunk kell a lehető legjobb védelemről. Ezért áttekintettük rakétavédelmünket, a kiberbiztonságot és minden érintett területet.”

Ausztrália az elmúlt években növelte védelmi kiadásait. 2016-ban kötött egy 56 milliárd eurós megállapodást a Naval Group (korábban: DCNS) francia védelmi vállalattal tizenkét dízelhajtású tengeralattjáró legyártásáról. Canberra 2021 szeptemberében bejelentette, hogy felmondja ezt a szerződést, és inkább az Egyesült Államoktól, valamint Nagy-Britanniától szerez be atom-tengeralattjárókat. Ez a váltás nagy felháborodást váltott ki Franciaországban. Ausztrália a megváltozott biztonsági környezettel indokolta döntését.

(MTI)

Nyitókép: KURT DESPLENTER / BELGA MAG / Belga via AFP. Illusztráció.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2023. január 23. 23:49
Atomrakéták ellen szart sem ér (és a Posziedon ellen sem...)! :)
Zolotarjov
2023. január 23. 19:09
Sztem nálunk praktikusabb lenne a 220v..
fatman
2023. január 23. 15:30
ja, meg a bevándorlók ellen...
Gèbi
2023. január 23. 14:46
Betegek ezek. A pénzről szól ez nem pedig arról hogy valaki meg akarná támadni őket. Néhány politikus patkánynak kapóra jött az ukrán háború és erre hivatkozva most jól megtömik a zsebüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!