Kedvezményes áron kóstolhatunk ínyenc menüket az Országos Étterem Héten

2016. szeptember 26. 20:27

Ismét háromfogásos menüsorokat kóstolhatnak egységes, kedvezményes árakon az Országos Étterem Hét keretében október 10. és 16. között 110 magyarországi közép- és felső kategóriás étterem vendégei.

2016. szeptember 26. 20:27

Az Országos Étterem Hét jó alkalom arra, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legkülönlegesebb fogásait, illetve a hazai éttermek színe javát. A vendégeknek a normál, 3.300 forintos áron elérhető menüsorokon túl ezúttal is lehetőségük lesz arra, hogy néhány exkluzív, Michelin ajánlással rendelkező étterem prémium menüsorait is megkóstolják 4900 forintért. A résztvevő éttermek mindegyike saját konyhájának legjavát kívánja bemutatni, ínyenc és változatos ételeket felszolgálva a vendégeknek — tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.

A legutóbbi alkalommal, tavasszal több mint 24 ezren látogattak el a résztvevő éttermek valamelyikébe. Ezen kívül olyanok is sokan voltak, akik az egy hét alatt több éttermet is kipróbáltak, fokozva ezzel a kulináris élvezeteket.

A programban résztvevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon lehet. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést.

A kínálat széles körű: a magyaros ízektől a francia konyháig terjed a paletta, de idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem. Az egyhetes program célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar konyha sokszínűségére, illetve, hogy az egyedi áron kínált menükkel olyanokat is mozgósítson, akik csak ritkán, vagy sosem járnak étterembe.

A DiningCity.com által szervezett program ötlete New Yorkból indult, majd Belgium, Luxemburg, Ausztria, Olaszország, Kína, Szingapúr után 2011 óta Magyarországon évente kétszer is megszervezik.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!